Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Brüsszelben maradnak az Uniós K+F pénzeink?

Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy a klasszikus magyar kis-és középvállalati vezetők felének sem jut eszébe hirtelen, hogy mit is takar a K+F rövidítés. Hát még a K+F+I… Így aztán aligha jut eszükbe, hogy nekik is közük lehet hozzá — sőt, akár művelhetnék is, vagyis maguk is beszállhatnának a kutatás-fejlesztésbe. Vagy kevésbé félelmetesen: az innovációba (K+F+I). Ám a hazai, úgynevezett EU-források bűvöletében arról végképp nincs tudomásuk, hogy az Európai Unió mi mindent tesz a K+F érdekében, mennyit költ rá és mennyire igyekszik a KKV-kat bevonni a körbe. Néhány ragyogó kivételtől eltekintve. De ők olyan kevesen vannak, hogy inkább a szabályt erősítik.

Nyugdíjasként immár nem vállalok túl nagy kockázatot a tévedéssel, kritikával, alulinformáltsággal – ezért kérem, nézzék el nekem, de még inkább segítsenek korrigálni, továbblendülni. Mert sok-sok éve hajtogatom; bizony van hová továbblendülni. Sőt, e vesszőparipámat időnként kitörési lehetőségnek nevezem… A személyes hangnem és a vesszőparipa indokaként hadd mondjam el, hogy 2006 és 2010 között Brüsszelben, az Európai Bizottság Információs Társadalom Főigazgatóságán dolgoztam, ahol jó betekintést nyertem az Unió K+F tevékenységébe. Ott alakult ki az a meggyőződésem, hogy Magyarországnak — ha felfedezi –, rendkívüli lehetőségei lennének. Eddig nem fedezte fel. Így most ismét javaslatokkal élek…

Előbb azonban tegyük rendbe a hazai EU-források, illetve a brüsszeli K+F források közötti különbséget.

Az közismert, hogy az Európai Unió a közös költségvetésből támogatja számos tagállam felzárkózási törekvéseit (az úgynevezett Szociális, Strukturális és Kohéziós Alapokból). A támogatások mértékét a régiók fejlettségi szintjeihez igazítják. Így fordulhat elő például, hogy a Közép-Magyarországi Régió jóval kevesebb támogatást kaphat, mint a többi — mert elég jól fejlett az EU átlagához képest. Ne gondoljuk, hogy csak a keleti, vagy új tagállamok kapnak ilyen támogatást; máshol is van alulfejlett régió. A lényeg, hogy ezeket a támogatásokat a nemzeti érdekeknek megfelelően lehet elkölteni. A célokat és szabályokat egyeztetni kell a Bizottsággal, de ha azok nem nagyon rugaszkodnak el a közösen elfogadott szabályoktól, akkor már csak tisztességesen végre kell hajtani. Azt talán kevesen tudják, hogy a Magyarországnak eddig megítélt támogatások teljes összege (beleértve a csatlakozás előtti támogatásokat) még átszámolva is sokszorosan meghaladja a második világháborút követő, 17 országot támogató teljes Marshall-segélyt.  Ha csak az egyenleget nézzük a csatlakozástól 2013-ig, az is meghaladja a 22 milliárd eurót (6600 milliárd forintot).  A 2014-2020 pénzügyi periódusban 8000 milliárd forint áll rendelkezésre. Egy főre vetítve Magyarország az egyik legnagyobb haszonélvezője ezeknek a forrásoknak. Amelyeket pedig könnyű beazonosítani, hiszen mindannyian láttunk már az utak mellett, a házak falán EU-forrásokat hirdető táblákat.

Nem úgy a brüsszeli K+F forrásokat, amelyek szinte láthatatlanok az hétköznapi magyar szem számára. Pedig sokkal, de sokkal több pénzről van szó.

Az Európai Unió közös költségvetésének hosszú idő óta a második legnagyobb szelete a kutatás-fejlesztésre fordított pénz (a legtöbb pénzt a mezőgazdasági támogatásokra fordítják; lásd CAP). Pénzügyi ciklusokra vetítve az Európai Unió 6. Kutatási-fejlesztési Keretprogramja (rövidítve: FP6, 2002-2006) még nem érte el a 18 milliárd eurót. Az FP7 (2007-2013) már több mint 50 milliárd euróval gazdálkodott. A jelenleg futó Horizon 2020 keretprogramban 2014 és 2020 között már több mint 80 milliárd euró fordítható a közös európai K+F célokra. Ez évente mintegy 11.5 milliárd eurót jelent. Szűkebb szakmámban, az információtechnológiában (amely pedig a keretprogram második legnagyobb szelete) 2020 végéig évi csaknem 2 milliárd euró értékű pályázatot hirdetnek meg. A teljes képhez még tudni kell, hogy a globális verseny szempontjából nézve még ez a hatalmas pénz sem elég. Már az Európai Unió 2000-ben született Lisszaboni stratégiája azt mondta, hogy 2020-ra jól le kell nyomnunk Amerikát. A K+F-et illetően ezt a következő, Európa 2020 stratégia is megerősítette.  Úgy értették, hogy mivel az USA a GDP mintegy 2,7 százalékát költi kutatás-fejlesztésre, az EU tagállamainak meg kell célozni a 3 százalékot. Annál is inkább, mert Japán már 3,7 százaléknál tart, Kína pedig — bár mostanában kissé visszaesett — 10 százalék körül…

Igaz, az EU K+F forrásaira 28 tagállam vállalkozásai és intézményei pályázhatnak. És itt ez a lényeg. A 28 tagállam szakemberei a kutatás-fejlesztés összes lehetséges területén (a mezőgazdaságtól az űrkutatáson át a társadalomtudományokig) hosszú megbeszéléseken tisztázzák, mik lehetnek az Európai Unió kiemelkedő közös céljai, majd a munkaprogramokat és a pályázatokat ezek mentén hirdetik meg. Itt tehát mindig a nemzetek érdekeit meghaladó, közös fejlesztések lehetőségét keresik. Ez az oka annak, hogy minden egyes pályázatot csak nemzetközi konzorciumok adhatnak be (a pályázat nagyságrendjétől függően minimum 2-3, de akár 10-15 különböző országból érkező résztvevők is lehetnek). Hadd mondjak egy példát. Az elektronikus közigazgatási szolgáltatások korán elindultak Európában. Ám ennek az lett a következménye, hogy ahány ország, annyi megoldás, szabvány, eljárás. Erre született meg a STORK projekt — legyen az európai közigazgatás mindenhol nagyjából ugyanúgy elérhető. Ezt könnyű kimondani, ám kiderült, hogy a feladat óriási. A projekt második szakaszában immár 58 partner vesz részt csaknem 20 országból.

Hogyan szerepel Magyarország ezen a porondon? A politikai marketing szerint a régióban kiválóan. Csak azt nem szokták hozzá tenni, hogy a régió — borzalmasan. Az én időmben, az FP6 statisztikái szerint a meghirdetett pályázati összegek mindössze 5 (öt) százalékát vitte el — a 13 új tagállam… Igyekeztem utána nézni, vajon javult-e a helyzet azóta. Az FP7-ben biztosan nem . Miután az alaphelyzet nem változott lényegesen, feltehető, hogy 2020-ig már nem fog nagyot fordulni a magyar K+F kereke. Ez azt jelenti, hogy az európai K+F eredményességünk kb. egy százalék. Éppen annyi, amennyi abban az időben a GDP-hez viszonyított költés volt. Ezt lehet úgy is nézni, mint régiós sikert, de lehet úgy is, hogy ha 28-al számolunk, az tagállamonként 3,5 százalék, ha azonban figyelembe vesszük, hogy Magyarország az EU közepes nagyságú országai közé tartozik, amely oly büszke a tudományos örökségére, akkor senkire nem vethetnek követ, aki még többről álmodik.

Feltétlenül hozzá kell tenni, hogy ez a 95 kontra 5 százalékos aránytalanság nem azért van, mert a régi tagállamok kiszorítanák az újonnan érkezetteket. Éppen ellenkezőleg. A potenciális pályázók nem csak szívesen fogadják a hozzáértőket, de a Bizottság még olyan akciókat is kidolgozott, amelyek célzottan az új tagállamok felzárkózását segítették. El kell ismerni, a brüsszeli nagy pénzeket leginkább a pályázati rendszerre szakosodott, hatalmas tapasztalatokkal rendelkező intézmények viszik nyerik el. Részben azért, mert a pályázatok magas színvonalú összeállításában óriási tapasztalatuk van (olykor találkozni lehet hihetetlenül jól megírt, de tartalmatlan pályázatokkal — ám ezek nemigen jutnak át a rostán), részben azért, mert ők képesek kiállítani a minden elemre kiterjedő és szükséges szakértelemmel rendelkező, hiteles szakembergárdát, illetve azért is, mert részt vettek az igények kidolgozásában, tudták, mi várható, s egyúttal széles körű szakmai kapcsolatrendszerre tettek szert. (Ne értse félre senki; ez nem a lobbi-ról szól. Az elbírálás szigorú menete külön, tanulságos történet…).  Mindezt persze a Bizottságnál is tudják. Ezért a brüsszeli K+F programok kidolgozása során régóta kiemelt figyelmet kapnak a kis- és középvállalkozások. Vannak olyan programok is, amelyek kifejezetten a KKV-kat célozzák.

Mi hát a probléma, miért veszik fel a tempót oly nehezen az új tagállamok? Talán a legfontosabb a Bizottság egy belső tanulmányának megállapítása: egyetlen ország K+F és innovációs tevékenysége sem képes európai szintre fejlődni, amíg a belső fejlődés nem éri el a kellő szintet, amíg nincs elég erős belső gazdasági és kulturális motiváció.

A magyar K+F évtizedekig a GDP 0,8-1 százaléka között ingázott. Fő jellemzője volt, hogy a források csaknem kizárólag az állami költségvetésből érkeztek. Sokat javult a helyzet azzal, hogy megjelentek a multinacionális vállalatok, s némelyikük még a kutatás-fejlesztési részlegét is idehozta. A kis- és középvállalatok szempontjából mindez persze nem jelentett változást. Számos kormányzati próbálkozás történt a helyzet javítására; adókedvezmények, innovációs járulék, kisebb-nagyobb támogatási projektek. Valahogy mégsem gondolom, hogy ezek az erőfeszítések sikeresek lettek volna.  Az aktuális magyar kutatás-fejlesztési stratégia, az NGM által kidolgoztatott Befektetés a jövőbe — Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia (2013-2020) a GDP 1,8 százalékát célozza meg.

A realitásokkal számolva ez az 1,8 százalék nagyon nagy lépés volna előre. Drukkolok is az újabb stratégiának, ám — ahogy az általam látott stratégiák többsége –, ez is kiegészíthető néhány, eddig nem nagyon látott lehetőséggel. Mivel lassan el lehet kezdeni a következő stratégia tervezését, talán időben vetek fel pár gondolatot.

Mindenek előtt a kultúra kérdése. Közhely, hogy a magyar kisvállalkozások pénzügyileg kevéssé képzettek, nem nagyon beszélnek idegen nyelveket. Ennek következtében — értelemszerűen — nehezebben követik szakmájuk világszintű fejlődését. Meggyőződésem, hogy a kivándorlás-nak titulált, valójában az EU alapvető, szabad munkavállalási jogának hosszú távon éppen ezen a téren lesz gyümölcsöző hatása. Olvasmányaikból tudjuk, volt idő, amikor a céhlegény nem lehetett mester a nemzetközi tapasztalatok nélkül. Érdemes megfontolni tehát, hogyan lehet szervezett módon a kisvállalkozásokhoz vinni az ilyen kultúrát; például az EU K+F felfogását, lehetőségeit. Azt gondolom, a tájékoztatásban, oktatásban, felvilágosításban, partnerkeresésben stb. szerves és fontos szerepe lehetne a szakmai kamaráknak és szövetségeknek — ha volna erejük hozzá.

Még fontosabb és átfogóbb értelmű a KKV-k előtt álló legfőbb kulturális akadály: a jövőkép hiánya. Nagyon találó cím: Befektetés a jövőbe. Éppen ez az, amit nagyon nehezen tudok megértetni a hozzám forduló kisvállalati szakemberekkel. A K+F nem profitorientált tevékenység. A brüsszeli K+F pályázatokon ne várjanak profitot. Azt várhatják, hogy sokat tanulnak — nyelveket, szakmai trükköket –, hogy a szakembereik képzettek és elkötelezettek lesznek, s ha minden jól alakul, pár év múlva lesz valami a kezükben, ami a versenytársaiknak nincs. Ezt azonban nem csak el kellene mondani nekik, de alaposan meg kellene vizsgálni, hogyan lehet meghaladni azt a teljesen általános helyzetet, hogy ha egy KKV-nak valamely tevékenységből nincs szinte azonnal profitja, akkor jobb ha bezár. Ha szigorúbban akarok fogalmazni: mit kellene tenni az adó- és bármely jogszabályokkal, hogy ne kényszerítsenek a rövidtávú gondolkodásra, a túlélők viadalára.

Ebből a szempontból realitás az is, hogy a hazai EU-források bősége sajnos éppen a brüsszeli K+F részvételi szándékok ellen hat. Egy nem csak Magyarországon világhírű, sokáig kis-, ma már jóval nagyobb vállalkozó őszintén kifejtette számomra: próbálkozott brüsszeli pályázattal, de annak összetettsége, szakmai minőségi követelményei, munkaigénye, ellenőrzési szigorúsága oly mértékben haladta meg a hazai források színvonalát, hogy egyszerűen felhagyott vele. Nyilván nem az a megoldás, hogy kevesebb hazai pályázat legyen, ám a hazai minőségen, illetve a brüsszeli irányú elvi és szakmai támogatásokon sokat lehet javítani.

Mind a Széchenyi 2020 pályázatok között, mind a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI)pályázatai között  számos olyan kiírás található, amelyek a hazai K+F fejlődését igyekeznek elősegíteni. Ám az előbbi nemzetközi kontextusok nélkül, utóbbi pedig csaknem kizárólag azoknak, akik már amúgy is tudják, miről van szó. Kevés erőfeszítés látszik arra nézve, hogy minél több KKV tudjon meg minél többet az EU fejlesztési programjairól.

Az NKFI régóta fenntart egy úgynevezett NCP (National Contact Point — Nemzeti Kapcsolattartó Pont) hálózatot.  Bár elvileg sokan vannak, státusuk gyakran bizonytalan, forrásaik olykor elégtelenek, ugyanakkor mindegyikük hatalmas területeket fed le, s persze nem specifikusan a kisvállalkozásokra koncentrálnak. Belgiumban — a források közelében — egy-egy szakterületre egész irodákat állítottak fel. Azt hiszem, a tudatosan kialakított és a nemzeti stratégia szintjén támogatott kamarák és szakmai tanácsadó központok hálózata sokat profitálhatna az ő tapasztalataikból.

Ha már hálózat; egy-egy kisvállalkozói szakma a saját szakmai szövetségének irányításával akár fejlesztői laboratóriumokat is kialakíthatna. Hadd éljek egy példával; mondjuk a fodrászok részben központi támogatással, részben saját erőből létrehozhatnak egy olyan kis labort, ahol azt vizsgálnák, merre halad a világban a szakma, lehet-e K+F-re pályázni az EU-ban, van-e valamelyik kollégának olyan ötlete, amelyet érdemes tovább vinni, hogyan lehet a fontos tudást a kollégákhoz vinni stb. stb. (Minden tiszteletem a fodrászoké, azért ez jutott eszembe, mert semmilyen módon nem vagyok érintett, de szinte bármely kisvállalkozói szakma behelyettesíthető). Nyilvánvaló, hogy egy-egy fodrász nem fog minden nap ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, vagy ha igen, akkor sincs ereje arra, hogy komolyabb lépést tegyen. Így mégis közelebb juthat hozzá a K+F világa.

Végül még egy gondolatkör, aminek egy nemzeti fejlesztési stratégiában helye volna: hogyan lehet jobb összefüggéseket és konzisztenciát teremteni a hazai EU-források, illetve a brüsszeli K+F források között. Ha igaz, hogy a hazai EU források idővel apadni kezdenek — márpedig ez minden aktuálpolitikai szempont kihagyásával is igaz –, akkor jelentősen felértékelődnek a versenyképességet szolgáló Európai Uniós K+F források.

Ne feledjük, a munkavállalók több mint 80 százaléka a kis- és középvállalkozásoknál dolgozik. Ezért nem mindegy, mennyit tudnak a K+F-ről. S ha Magyarország megduplázza/megtriplázza a nemzetközi K+F-ben eddig elért részvételi és sikerességi arányt, akkor máris kitört a régióból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.