Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Csúcson a nők foglalkoztatottsága

Húsz éves rekordot döntött a nők foglalkoztatottsága

A további javuláshoz több céges családi napközire van szükség. Egyelőre azonban kérdés, hogy a kormánynak, a munkáltatónak és a szülőknek mekkora arányt kell vállalni a fenntartásukban.

Egyelőre kevés azon cégek száma, amelyek céges családi napközit alakítottak ki, pedig igény lenne rá, mondta egy ezzel foglalkozó kft vezetője. Nagy Ágnes hozzátette: azt szeretnék, ha az állam, a munkáltató és a szülő egyaránt részt vállalna a céges családi napközik kialakításában.
A nemzetgazdasági minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt: ha azt szeretnénk, hogy a foglalkoztatottak száma a következő tíz évben is emelkedjen, a jelenleginél több céges családi napközire van szükség. Szalai Piroska hozzátette: a problémát nem a kiépítés, hanem a fenntartás jelenti. A kormány a 2014-es költségvetésben külön összeget szán a családi napközik kialakítására. Az Európai Uniós fejlesztési pénzekből eddig is létre lehetett hozni családi napköziket, és ezután is lesznek erre források, az viszont kérdés, hogy a fenntartáshoz ki mennyiben tud hozzájárulni.

Szalai Piroska elmondta: húsz éves rekordot döntött tavaly Magyarországon a nők foglalkoztatottsága. Ez annak köszönhető, hogy folytatódtak a fejlesztési programok, és a kormány még nagyobb hangsúlyt fektetett a munkahelyek megtartására. 52 százalék fölötti, vagy akörüli lesz a női foglalkoztatási ráta a teljes évre, nyilatkozta a miniszteri biztos, s hozzátette: a kereskedelemben és a mezőgazdaságban kiemelkedően nőtt a foglalkoztatottak száma, utóbbiban tízezerrel többen dolgoztak 2012-ben, mint egy évvel korábban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.