Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Tech

Elindult az Év Honlapja pályázat

A szakma legismertebb versenyére 2014. október 31-ig lehet nevezni a magyar nyelvű honlapokat összesen 26 kategóriában.

Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik majd. A közönségszavazás a pályázat indulásától él, a pályázat Facebook oldalán bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt november végéig. Minél előbb nevez egy weboldal annál több ideje és lehetősége van a szavazatok gyűjtésére. A pályázat ideje alatt pedig többször kérdezhetnek majd az érdeklődők a szakmai zsűritől a pályázatról, a bírálati szempontokról és egyéb szakmai kérdésekről a social média segítségével.

A szervezők és a zsűri az évről-évre erősödő versenyben idén is rendkívül színvonalas mezőnyre számítanak, melyről Varga István a következőket mondta: Az Év Honlapja online-marketingkommunikációs pályázat egyik fő célja, hogy világítótorony legyen a vásárlók számára. Meg szeretnénk mutatni, hogy a díjazottak valóban komolyan veszik a vevőiket. Nekik készítik vevőbarát honlapjaikat, interaktív megoldásokkal, fejlesztésekkel kedveznek nekik. Nagy izgalommal várom a nevezőket, de a legfontosabb számomra, hogy a pályázók milyen minőségű honlapokkal készültek idén.”

Az ünnepélyes díjátadóra december elején kerül sor Budapesten, ahol kiderül, hogy melyek azok a honlapok, akik az idei mezőnyben a legjobbak voltak. A „Honlapod a Holnapod!”

Bővebb információ: www.azevhonlapja.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.