Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Marketing

Fejleszd vállalkozásod networkinggel!

A Business Network International (BNI) a networking globális zászlóvivője, amely mára a világ legnagyobb, üzleti ajánlásokra és a tudatos üzleti kapcsolatépítésre épülő szervezete lett. Az idén 30 éves BNI immár 62 országban több mint 6500 csoportban közel 170 000 taggal működik, ezzel rendkívül széles körben alkalmazva a jutalékmentes ajánlások és az „Aki ad, az nyer!®” elvén alapuló üzleti modellt. A vállalkozók bizalmi alapon, kölcsönösen ajánlják egymást, mindez pedig a tavalyi évben 14,1 milliárd forintnyi többletbevételhez juttatta a BNI-on belül üzletelőket.

Hazánkban jelenleg több mint harminc csoportban 800-nál is többen kötődnek a szervezethez. A BNI Magyarország Budapesten kívül több mint 20 városban szervez heti rendszerességgel üzleti reggeliket, képzéseket és szakmai programokat. Üzleti találkozóin bizalmi környezetben, a munkájukban magas színvonalat képviselő vállalkozók gyűlnek össze, és építik tudatosan az üzleti kapcsolataikat. Ez azért fontos, mert a cégek 97%-a üzleti ajánlások révén kapja új ügyfeleinek nagy részét, ugyanakkor csak 3%-uk használja ezt tudatosan. Ebbe a szűk körbe könnyen be lehet kerülni, ha megfelelő helyen keresünk segítséget – és ez a hely nem más, mint a BNI Magyarország. A hetente megszervezett üzleti meetingek, a szakmai képzések és az online tréningek a személyes kompetenciákat javítják, melyeket a vállalkozók üzletük fejlesztésében kamatoztathatnak.

A BNI dinamikus bővülésének kulcsa a „belülről” való építkezés, hiszen soraiba a többi tag ajánlásával lehet bekerülni. A már a szervezethez csatlakozott, megbízható üzletemberek meghívására vagy önállóan igényelt meghívók nyomán lehet részt venni az üzleti találkozókon. Egy csoportban egy szakterületnek csak egy képviselője lehet, így konkurencia fennállása nélkül üzletelhetnek a vállalkozók. A tagok körében 2014-ben elvégzett felmérésből kiderült, hogy az elmúlt – gazdaságilag sok nehézséggel terhelt – évben a BNI-hoz csatlakozott cégek 95,8%-a teremtett új munkahelyeket, vagy tartotta meg az addigiakat. A BNI-tagok 83,2%-a könyvelhetett el növekedést 2014-ben, és ezen vállalkozások közel felénél ez legalább 5% feletti árbevétel-emelkedést jelentett az előző évhez képest, 23,6%-uk pedig 10% feletti növekedést ért el. A csoporttagok az egymásnak adott ajánlásoknak köszönhetően tavaly 16%-kal több, összesen 14,1 milliárd forint többletbevételt generáltak egymásnak jutalékmentesen.

A BNI Magyarország rendszeresen szervez nagyobb rendezvényeket, melyeken rendhagyó networking zajlik. Ezek a februárban megvalósuló Nemzetközi Networking Hét (röviden NNH, illetve ekkor tartják a Networking Nyílt Napot), valamint az Országos Networking Konferencia (ONK), amely idén október 28-án lesz a MOM Parkban. Itt az asztalmoderátorok felügyelete mellett történő, körasztaloknál megvalósuló kapcsolatépítés lehetővé teszi, hogy az ország bármely tájáról elérhető közelségbe kerüljenek új üzleti partnerek. A nap folyamán meghívott előadók és sikeres vállalkozók színesítik a programot, akik értékes tippekkel és vállalkozásfejlesztési tanácsokkal látják el a jelenlévőket.

A BNI egy sokszínű, minden területen jártas támogatói közösségként működik, ahol bárki első kézből juthat üzleti információkhoz, lehetőségekhez, emellett pedig szakmai segítséget is lehet kérni professzionális tanácsadóktól. Céljuk, hogy a mai magyar vállalkozói körökben az ajánlói rendszer használatát és a szájhagyomány útján terjedő ügyfélszerzési módszereket terjesszék. Szeretnék megértetni az üzletemberekkel az új értékesítési módszer és szervezeti működés előnyeit, illetve megmutatni, hogyan tudják professzionális szintre emelni ezen tudásukat. A szervezet mindezek mellett nagy hangsúlyt fektet az oktatásra is. A tagok 77%-a nyilatkozott úgy egy felmérésben, hogy a BNI-os képzéseken tanultak nagyban hozzájárultak a vállalkozása sikeréhez.

A BNI Magyarországot (valamint a BNI Szlovákiát) hazánk legelismertebb networking szakértője, Avidor András vezeti. Személyes és üzleti víziója: megváltoztatni a magyar üzleti felfogást (miszerint minden jutalékokon és egymás visszahúzásán alapszik), és meghonosítani egy pozitívabb, eredményesebb hozzáállást az „Aki ad, az nyer!®” filozófiára alapozva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.