Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Egészség Gazdaság

Gondoskodjon a szüleiről!

Bizonyára Ön is sokszor hallotta már a hírekben, hogy idős, beteg bácsi vagy
néni elment a lakhelyéről, és órák vagy napok óta nem találják. Az egész falu, a
rendőrség, a katonaság keresi, aztán szerencsés esetben átfagyva, kimerülve, de
épségben megtalálják. Vannak ettől szomorúbban végződött esetek is, amikor már
nem tudnak segíteni a szerencsétlenül járt idős emberen, és az eset tragédiával
végződik.

De környezetünkben más történetekkel is találkozhatunk, az egyedül élő idős
ember elesett az otthonában, leesett az ágyról, vagy csak egyszerűen rosszul
lett és nem volt a közelben hozzátartozó, aki segítséget tudott volna neki
nyújtani.

Évszázadokon keresztül a generációk közösen éltek, mindig volt valaki, aki
tudott figyelni a beteg, elesett hozzátartozókra. A mai megváltozott – divatos
kifejezéssel élve rohanó -világban, ahol a különböző generációk már szinte
kivétel nélkül minden családban külön élnek, egyre nagyobb gondot okoz az idős
hozzátartozók felügyelete.
Sok esetben a szülők a gyerekektől, unokáktól nem csak külön lakásban, hanem
másik településen, esetleg országban élnek. Ebben az esetben is mindkét fél
részéről felmerülő igény, hogy idős, beteg szeretteink folyamatos felügyelet
alatt legyenek, szükség esetén gyors és hatékony segítséget kapjanak.

Egy magyar innováció eredményeként ma már mi is megszerezhetjük magunknak és
szüleinknek ezt a nyugalmat. A VARIO MedCare készülék és a köré épülő
ökoszisztéma megoldást nyújt a fent említett problémákra.
Maga a készülék egy kifejezetten idősek részére készült mobiltelefon, amellyel
igaz, hogy lehet telefonálni is, de mégsem ez a legfontosabb funkciója.
Egy mobiltelefon melynek nem a telefonálás a legfőbb funkciója? Sokakban
felmerül a kérdés: akkor mégis mire jó?

A nemzetközi és hazai elismerésekkel és díjakkal jutalmazott, magyar fejlesztésű
Mobil EgészségŐr egy segélyhívó, segélykérő telefon, amely minden percben
rendelkezésre áll az idős vagy beteg emberek számára, megóvja és segíti őket a
mindennapi élet több területén.

Négy legfontosabb funkciója:

1. Egyszerűen kezelhető mobiltelefon
A Mobil EgészségŐr használható hagyományos mobiltelefonként; a megfelelő
előfizetés mellett rendkívül egyszerűen és gyorsan lehet vele hívásokat
kezdeményezni és fogadni. A készülék ergonómiai vizsgálatok alapján az idős
emberek életkori sajátosságainak megfelelően került kialakításra. Nekik nem okos
telefonra van szükségük, hanem egyszerű kezelhetőségre, gyors reagálásra,
azonnali segítségre. A Vario MedCare például úgy is reagál, ha nincs a
felhasználó keze ügyében: a diszpécser hívását egy csengetés után akkor is
veszi, ha az ember nem reagál. Így néhány méter távolságból is lehetséges a
kommunikáció.
2. Segítséghívás egy gombnyomásra (személyvédelem)
A készülék képernyőjén található S.O.S. gomb, vagy az alapcsomaghoz tartozó,
állandóan csuklón hordható, vízálló pánikjelző karórán található segélyhívó gomb
megnyomásával azonnali segítséget kérhet a diszpécser szolgálat által.
3. Mindig pontosan nyomon követhető, merre jár hozzátartozója
A készülékben található lépésszámláló és a beépített GPS lehetővé teszi, a
tartózkodási hely és mozgás folyamatosan nyomon követését, így Ön mindig
tudhatja, merre jár szerette.
4. Nagy segítség az egészségügyi kezelések, mérések során
A készülék segítségével az egészséggel kapcsolatos mérési adatok (pl. vérnyomás,
vércukor) folyamatos regisztrálása is elvégezhető, az orvos által előírt
gyógyszerelés, terápia nyomon követhető. A beteg számára például beállítható,
mikor kell bevenni orvosságait, figyelmeztetés adható a megfelelő
folyadékbevitel fontosságára. Idős embereknél ugyanis nagyon gyakori probléma,
hogy keveset isznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.