Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Gyakornoki pályázat

Pályázati támogatással foglalkozathat gyakornokokat!
A GINOP-5.2.4-16 kódjelű, „Gyakornoki program pályakezdők támogatására” című pályázati felhívás megjelent a napokban.

 

Az előző években sajnos nem volt alkalom támogatást igényelni, gyakornokok foglalkozásának céljából, de idén újra lehetőség nyílik pályázat keretében gyakornoki program megvalósítására. A program keretében a pályakezdők az iskolai rendszerű képzésük után a megszerzett szakképesítéseinek hasznosítására, erősítésére, illetve munkahelyi tapasztalatok megszerzésére gyakornokként foglalkoztathatóak.

 

A pályázaton az a vállalkozás indulhat, amely rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel, illetve amely Magyarországon székhellyel rendelkezik, és kettős könyvvitelt vezet. A pályázat várhatóan rendkívül kedvező támogatási intenzitású lesz mely akár a 100%-ot is elérheti.
A felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett régiókban kell lennie.

 

A támogatás összege minimum 1,9 millió Ft és maximum 30 millió Ft lehet!

 

A pályázatban támogatható tevékenység a következőek:

 

  • Gyakornokok foglalkoztatása,
  • Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység,
  • A gyakornoki munkakör betöltéséhez új berendezéseket is beszerezhet,
  • Kedvező bértámogatás igénylése,
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházást is megvalósítása,
  • Adminisztrációs tevékenység.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.