A szervezők ugyanis az érdeklődésre, illetve a hosszú hétvége miatti
kiesésre hivatkozva meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az
Internet Marketing Tagozat közösen rendezett pályázatát.
„A marketinget megtanulni napok kérdése. Mesterévé válni egy életen át tart” –
mondta Philip Kotler, a szakma egyik legnagyobbja. ‘Az Év Honlapja’ pályázat már
13. éve azért létezik, hogy a hazai digitális marketing szemléletet
megváltoztassa, átformálja, új irányokat mutasson azoknak a szakembereknek, akik
ezen a pályán dolgoznak. Rengeteg lehetőség rejlik benne, amit a vállalkozások
még nem mernek elhinni. Kétség sem fér hozzá, hogy Vannak, akik már elindultak
az úton, ezt évről-évre a pályázatokból látjuk”- nyilatkozta Varga István, a
pályázat alapítója.
‘Az Év Honlapja’ zsűrije október elején már megtartotta első ülését, melyen a
tagok nagy örömmel vették, hogy a nevezések idén is rendkívül jó minőségűek és
egyetértettek abban, hogy most is nagy munka lesz kiválasztani a legjobbakat. A
szakmai szempontok nem változtak: dizájn, impresszió, innovativitás,
interaktivitás, navigáció, reszponzivitás és a kategóriának megfelelő tartalom
az, amit szem előtt tartanak az értékelésekkor.
A pályázatokat a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2014. november 10-ig
várják a szervezők. A közönségszavazásnak természetesen nincs vége, a pályázat
indulásától egészen 2014. november 19-ig, – a pályázat Facebook oldalán – bárki
szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt.
Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi
Karának Kereskedelem és Marketing szakos hallgatói értékelik majd, ezzel
biztosítva teret a következő generáció online marketingeseinek is. A díjátadónak
2014. december 3-án a már jól megszokott helyszín, a csodálatos Hotel Hélia
gálaterme ad otthont, ahol 2014 legjobb pályázatai kerülnek majd díjazásra.