Reflektorfényben

Follow us

Don't be shy, get in touch. We love meeting interesting people and making new friends.

Jog

Jövőre módosul több jogszabály

Az adótörvény változása sokakat érint, változtattak a kiküldetés szabályain és a munkába járás, valamint a távmunkavégzés költségeinek megtérítésén, továbbá a béren kívüli juttatások szabályai is módosultak, illetve csökkent egyes termékek áfája is.

1. Adóelőleg nyilatkozat

Az adóelőleg nyilatkozat 2017. január 1-től annyiban változik, hogy akik már megtették a nyilatkozatukat a gyermek születése előtt, azoknak a gyermek születése után már nem kell nyilatkozniuk a családi kedvezmény érvényesítése miatt újból.

2. Munkába járás költségtérítése és a kiküldetés

A munkába járással kapcsolatos költségtérítés szabályainak módosítása szerint 2017. január 1-től az utazási költségtérítés adómentesen kifizethető összege kilométerenként 9-ről 15 forintra emelkedik. (A kilométerenként meghatározott összeg több mint 10 éve változatlan volt, miközben az üzemanyagárak nem keveset változtak ezen időszak alatt.)

Az szja törvény megfogalmazásában módosult a kiküldetés fogalma, amibe most már beleértendő a hivatali és az üzleti utazás is, amit a munkáltató elrendel. Azonban a munkába járás és a munkáltató székhelyére, telephelyére történő bejárás értelemszerűen nem sorolandó ide és nem is fogják valószínűleg.

3. Duális képzések

Duális képzésnek az olyan gyakorlatigényes alapképzési szakon folytatott képzéseket nevezzük, amelyben a szakmailag minősített vállalatoknál folynak a gyakorlati képzések párhuzamosan, így a tanulók szakmai kompetenciáját, vállalati ismereteit erősítik meg. Akik hallgatói munkaszerződés alapján vesznek részt duális képzésen azok esetében az elméleti és a gyakorlati képzés idejére kifizetett juttatásból, díjazásból havonta a hónap első napján érvényes havi minimálbért meg nem haladó rész adómentessé vált, továbbá egészségügyi hozzájárulás-fizetés sincs ebből kifolyólag.

4. Cafeteria

A béren kívüli juttatások köre 2017. január 1-től úgy alakul át, hogy a továbbiakban a munkáltató által a munkavállaló részére kizárólag két juttatási forma adható: évi 100 ezer forintig pénzösszeg és SZÉP kártya összesen 450 ezer forint összegig. A SZÉP kártya eddig is ismert alszámlái továbbra is megmaradnak az azokhoz tartozó mértékek fenntartásával, így a munkáltató az alábbiakban részletezett adóteher mellett a későbbiekben is szálláshely-szolgáltatásra legfeljebb 225 ezer forint, vendéglátásra legfeljebb 150 ezer forint, szabadidő alszámlára pedig legfeljebb 75 ezer forint összeget utalhat évente.

A fenti juttatásokhoz 34,51%-os adóteher társul. Általános esetben összesen a 450 ezer forintos ún. rekreációs keretösszeg erejéig adózik ilyen adómértékkel (költségvetési szerv munkáltató esetén ez a keretösszeg 200 ezer forint) a béren kívüli juttatás. Amennyiben a SZÉP kártya esetében a juttatás önmagában, vagy a 100 ezer forintot meg nem haladó készpénzjuttatással együtt meghaladja a rekreációs keretösszeget, akkor a limiten felüli rész már egyes meghatározott juttatásként adózik, amelyre 49,98 %-os adóteher rakódik.

Kedvezőtlenebb következményekkel jár, ha a készpénzjuttatás mértéke haladja meg a 100 ezer forintot. Ekkor az ezt meghaladó összeg munkaviszony esetén bérjövedelemként adózik, 100 forint nettó juttatásra rakódó 93,24 forint adó és járulékteherrel.

A változások hatályba lépését megelőzően béren kívüli juttatásnak minősülő többi juttatási forma a továbbiakban kizárólag egyes meghatározott juttatásként adható, ide tartozik a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, a helyi utazásra szolgáló bérlet, az iskolarendszerű képzés költsége, az önkéntes kölcsönös nyugdíj-, egészség-, és önsegélyező pénztárba befizetett munkáltatói, foglalkoztatói havi hozzájárulás, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény előírásai célzott szolgáltatásra befizetett összeg.

Továbbra is egyes meghatározott juttatásként adható legfeljebb évi három alkalommal esetenként maximum a minimálbér 10%-át meg nem haladó, csekély értékű ajándék.
A fenti juttatások 49,98 %-os adómértékkel fognak adózni.

A módosítás hatályba lépését követően az Erzsébet utalvány is kikerül a béren kívüli juttatások köréből. Jogszabályi változások miatt 2017. január 1-től már minden, utalványforgalmazó által kibocsátott, fogyasztásra, kész étel vásárlására jogosító utalvány is egyes meghatározott juttatásként adózik, amennyiben a munkáltatók a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jogszabályi előírásokat betartják.

A munkáltatók cafeteria-elemként adhatják a munkavállalóik részére az eddig is adómentes bölcsődei szolgáltatás mellett immáron a bölcsődei ellátást és az óvodai szolgáltatást, ellátást is. Adómentességben részesül a munkáltató által valamennyi munkavállaló részére azonos feltételekkel, vagy valamennyi munkavállaló által megismerhető belső szabályzat alapján biztosított egészségügyi ellátás is. Az adómentesen biztosítható ellátások körét az egészségügyért felelős miniszter fogja meghatározni.

A fentieken túl a munkáltató adómentesen juttathat a munkavállalói részére ugyanazon magánszemély részére az adóévben legfeljebb 50 ezer forint értékben ún. kulturális szolgáltatás (például múzeum, kiállítás, színház, cirkusz, zeneművészeti előadás, könyvtár stb.) igénybevételére szóló belépőjegyet, bérletet, illetve könyvtári beiratkozási díjat. A munkáltató adómentesen nyújthat lakáscélú vissza nem térítendő támogatást a munkavállalója részére. Szintén adómentesen biztosítható lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez, illetőleg a hitelhez kapcsolódó más kötelezettségek megfizetéséhez kapcsolódó juttatás. Az adómentességi értékhatára a lakás vételárának, a teljes építési költség, illetve korszerűsítés költségének 30%-áig terjed, de nem lehet több 5 éven belül 5 millió forintnál.

A cafeteria részét képezheti 2017. január 1-től a munkáltató által nyújtott ún. mobilitási célú lakhatási támogatás is. Az új szabályozás ehhez az új juttatási formához a foglalkoztatásban töltött évek számához igazodóan a minimálbér 40, 25, illetve 15 százalékáig biztosít adómentességet.

5. A számla kötelező adattartalma

2017. január 1-jétől a belföldi adóalany részére kibocsátott számlán szerepeltetni kell a vevő adószámát, feltéve, hogy a számlában áthárított adó a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja. 2016-ban  ez az értékhatár 1 millió Ft. Az átmeneti rendelkezések szerint az a számla is teljesíti az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt, amelyet még 2016 évben bocsátottak ki, de abban 2017. évi teljesítési időpont szerepel, 1 millió forintot el nem érő áthárított adót tartalmaz, de nem szerepel rajta a vevő adószáma. A  számla kötelező adattartalma emiatt kibővül  a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének adószáma (vagy csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának) első nyolc számjegyével.

6. Áfa változása

A baromfihús (frissen, hűtve vagy fagyasztva) a madártojás  és a friss tej áfája (az anyatej, az UHT és az ESL tej kivételével) 5 százalékra csökken. Az egyéb tejtermékek továbbra is a 18 százalékos áfakulcs alatt maradnak. Az új áfakulcsokat a javaslat szerint azokra az értékesítésekre kell először alkalmazni, amelyek 2017. január 1-jén teljesülnek.
18 % áfakulcs alá került az internet-hozzáférési szolgáltatás.

Az étkezőhelyi vendéglátás (étkezőhelyi étel és helyben készített ital) áfája 2017-től  18%-ra, 2018-tól 5%-ra csökken.

Forrás: mixin.hu, gondolo.hu, rsm.hu, jogszabalyvaltozas.hu

error0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük