Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Ki számít hitelesnek?

A vállalatvezetők körében kevés az érzelmes figura, hiszen mire feljutnak a ranglétra csúcsára, megfelelő „kiképzésben” részesülnek ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal szemléljék az eseményeket, azt mondják, amit kell, és helyes üzenetet közvetítsenek – írja Katie Hope a BBC Business News-on.

Mégis vannak olyanok, akiknek könnybe lábad a szemük, amikor szóba kerül, mivel foglalkozik a cégük. Julian Warowioff is közéjük tartozik.

Hiteles üzenet

„Az alapötlet, hogy magasztos célért dolgozzunk. Ez egy kicsit patetikusan hangzik, de számomra mindig a fő motivációt jelentette. Emiatt szeretek az üzleti életben tevékenykedni” – ad magyarázatot érzelmességére a Lemonaid Beverages egyesült királyságbeli ágazatvezetője. A cég organikus és „fair trade” piacról származó összetevőkből gyárt üdítőket. Minden eladott termék árából öt penny automatikusan jótékony célra megy, hogy nemzetközi szinten segítsen a hátrányos helyzetű embereken.

A Lemonaidnek nincs akkora marketingbüdzséje, mint a multinacionális versenytársainak, így inkább a „szájról szájra” elvet igyekszik kihasználni, s a legnagyobb zenei fesztiválokon, továbbá más népes eseményeken képviselteti magát – közvetlenül a célközönség előtt. Ennek érdekében Warowioff szerint elengedhetetlen, hogy a dolgozók hozzá hasonló szenvedélyt tápláljanak a munkájuk iránt.

„Gyakran kérdezik, hogy ez csak egy nagy cég környezet- és emberbarát reklámstratégiájának része-e, vagy tényleg aszerint dolgozunk-e, amit prédikálunk” – ismeri be Warowioff.

Arról a fajta hitelességről van itt szó, melynek prezentálása gyakran nehézkes a nagyvállalatok számára, mind a vásárlók, mind pedig a részvényesek felé. Sőt, többnyire még a saját munkatársak irányában is.

Steve Tappin menedzsmentszakértő úgy véli, hogy a probléma javarészt a gazdasági válság számlájára írható, mert az emberek elveszítették a bizalmukat a nagyvállalatok iránt. A pénzügyi folyamatok hatására ugyanis rengeteg cég hazugsággal próbált javítani a megítélésén. Az egyik – Magyarországon is jelenlévő – multinacionális üzletlánc például 110 milliárd forintnak megfelelő összeggel túlozta el a féléves hasznát a jelentések során.

Ennek eredményeképpen a vezérigazgatók egyik leglényegesebb feladata mostanság a bizalom újjáépítése.

Gyors változások

Denise Morrison, a Campbell Soup irányítója például első kézből tudja, milyen fontos ez. A csaknem 150 éves múltra visszatekintő vállalat konzervlevesei ikonikusnak számítanak, mégis alkalmazkodni kellett az új elvárásokhoz a siker fenntartásának érdekében. Morrison elmondta, hogy a közönség egyre inkább előtérbe helyezi a frissességet és az egészséges összetételt, így felvásárolták a Bolthouse Farms biomárkát, továbbá a Plum Organic bébiételgyárat is.

A gyorsan végbemenő változásokhoz keményen küzdeni kellett a munkatársakkal való bizalmi kapcsolat új alapokra helyezéséért, aminek alapja Morrison szerint nem más, mint a nyitottság.

„Úgy viszonyulok az emberekhez, ahogy én is szeretném, hogy hozzám viszonyuljanak. Így rendkívül egyenes vagyok velük” – árulta el Morrison.

Fő a bizalom

„Nem számít, hogy a világ melyik pontján vagyunk, mely iparágban tevékenykedünk, vagy mekkora vállalatról van szó. A szervezeti kultúra alapját mindenképpen a bizalom jelenti” – összegezte a több mint 20 éves HR-vezetői tapasztalattal rendelkező China Gorman a BBC Business News-nak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.