Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság Jog

Mire számíthatnak a cégek?

Az alábbi írásunkban rövid áttekintést szeretnénk nyújtani a gyakorlati tapasztalataink alapján legfontosabbnak ítélt, a cégvezetők számára is napi aktualitást jelentő cégjogi változásokról.

1. Biztonságosabb cégeljárás

 

Az idei év elején bevezetett módosítások következtében változnak a cégtörvény mellékletét képző szerződésminta alkalmazásával alapított társaságok cégeljárási szabályai.

Az egy órás cégbejegyzési határidőt már nem a bejegyzési kérelem beérkezésétől kell számítanunk, hanem az adóhatóság által generált adószám megállapításától, a visszaélések elkerülése érdekében. Az ún. adóregisztrációs eljárás keretében ugyanis az adószám kiadása előtt a hatóság egybeveti az alapítók adatait saját nyilvántartásával, és jogszabályban meghatározott esetekben megtagadhatja az adószám kiadását. Ennek folyománya, hogy a cégbíróság a bejegyzési kérelmet elutasítja. A változásbejegyzésekre vonatkozóan megszűnik az egyszerűsített eljárás, a cégbíróság az általános 15 napos határidőn belül bírálja el a kérelmeket.

Az egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzési kérelem illetéke március elsejétől kft. és zrt. estén 50.000 forintra, kkt. és bt. estén 25.000 forintra emelkedik, míg egyéni cég esetén 15.000 forintot kell megfizetni a cégbíróságnak.

2. Személyi adatok ellenőrzése

Szintén biztonsági okokból a jogi képviselő cégalapításkor, változásbejegyzés esetén és a vezető tisztségviselő aláírás-mintájának készítésekor is köteles lesz a személyi okmányokban szereplő adatokat összevetni a hatósági nyilvántartással. Ennek hiányában nem készíthet cégiratot. A hatósági nyilvántartásból való adatlekérdezés díja a cégeket terheli, azonban az on-line és real-time összevetés hozzájárul az üzleti életben résztvevők biztonságának növeléséhez, és a cégügyletekben tapasztalt visszaélések visszaszorításához.

 

3. Jogügyletek biztonságának erősítése

 

A létesítő okiratban fel kell tüntetni az alapító tagok és a vezető tisztségviselők természetes személyazonosítóit, azaz a születési helyet és időt is. Társaság alapításakor a főtevékenység mellett az egyéb tevékenységi köröket is meg kell adni, és ez év elejétől a tagok adószámának megjelölése is már kötelező.

Március elsejét követően az újonnan alapított cégek kötelesek a cégbíróságnak a székhely, telephely ill. fióktelep használatának jogszerűségét teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal igazolni. Teljes bizonyító erejű magánokirat lehet pl. egy bérleti szerződés, vagy az ingatlan tulajdonosa által adott hozzájáruló nyilatkozat. A már létező cégek esetén ezeket az iratokat az első cégmódosításkor, ennek hiányában legkésőbb 2013. február 01-jéig kell a cégbíróságnak benyújtani.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy 2012. március elsejétől az ügyvédek nem nyújthatnak székhelyszolgáltatást. A módosító törvény hatálybalépése előtt ügyvédi székhelyszolgáltatással rendelkező cégek vonatkozásában azonban továbbra is a korábbi szabályok alkalmazandóak.

Ismét kötelező lesz kézbesítési megbízott megjelölése, ha a cégbírósághoz benyújtott kérelemben külföldi természetes vagy jogi személy szerepel (pl. tagként vagy ügyvezetőként). A kézbesítési megbízott magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemély vagy magyarországi székhelyű cég lehet, nem láthatnak el viszont kézbesítési megbízotti feladatot a cég tagjai, vezető tisztségviselői, valamint felügyelőbizottsági tagjai. Amennyiben már létező és érintett cégek esetében kézbesítési megbízottat nem jelöltek meg, ezt 2013. február 01-jéig pótolni kell.

4. Szigorú mulasztási bírságok

 

Az a vállalkozás, amely nem tartja be a határidőket, 50.000 forinttól 900.000 forintig terjedő bírságra számíthat, melynek kiszabása kötelező; a cégbíróság legfeljebb a mértéket mérlegelheti a törvény által meghatározott kereteken belül. A fenti szankció főszabályként a cég törvényes képviselőjét terheli, mivel a cég- és a változások bejegyeztetése az ő kötelezettsége.

Tovább szigorították a cégbeszámoló közzétételére vonatkozó szabályokat is. Amennyiben a cég a beszámoló céginformációs szolgálatnak való megküldését elmulasztja, a NAV 500.000 forintig terjedő bírságot szabhat ki, már az első felhívás alkalmával. Ha továbbra sem teljesíti kötelezettségét a társaság, akkor adószáma törlésre kerül.

A fenti szabályok bevezetése talán első pillantásra kellemetlennek tűnhet, célszerű azonban arra gondolni, hogy szerződő partnerünk is hasonló előírások szerint bejegyzett cég, így a vele való szerződéskötésünk lényegesen biztonságosabb, mint eddig volt.

2012. március 27.

BALÁZS&HOLLÓ Ügyvédi Iroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.