Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Sok kisvállalat kapott túlélési esélyt

A vadon gyűjtött gyógy- és fűszernövények, a vadon termő gyümölcsök és gombák, valamint az éti csiga értékesítése január 1-jétől egyszerűsödött.
A magánszemélyként, felvásárlónak értékesítő gyűjtögetők kevesebb adminisztrációval és alacsonyabb adóval számolhatnak – olvasható a nav.gov.hu-n.
Ugyancsak az adóhatóság honlapján olvasható, hogy a NAV pénzügyőrei jelöletlen pacalszállítmányt foglaltak le az M1-es autópályán.
A lefoglalt marhabelsőség megsemmisítéséről az illetékes kormányhivatal intézkedett. ( a szerkesztő: A megsemmisítés vajon a legjobb irány? )
A lefoglalt épületgépészeti eszközök árverésen lesznek értékesítve
A NAV fűtéstechnikai eszközöket, bojlereket, radiátorokat, és targoncát is lefoglalt Debrecenben egy, mintegy 140 millió forint adótartozást felhalmozott gazdálkodó telephelyéről.– adta közre az adóhatóság.
Befejezték a nyomozást a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek az ügyében, amely elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el ¬– közli a nav.gov.hu. (Az is megérne egy elemzést, hogy a vásárlóknak érzékelniük kellett e a számlák és az árak alapján a visszaélést)
A 28 gyanúsított ügyében a hatvanezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldik a Fővárosi Főügyészségnek. A gyanúsítottak tizenhat gazdasági társaságot működtettek, amelyek a Szlovákiából beszerzett árukat itthon – egy általuk létrehozott cégláncolat közbeiktatásával – főként multiknak, élelmiszerláncoknak, nagyüzemi felhasználóknak értékesítették. Az is megérne egy elemzést, hogy a vásárlóknak érzékelniük kellett e a számlák és az árak alapján a visszaélést) áru a valóságban egyenesen a megrendelők, vevők címére érkezett, csak papíron futott ennél nagyobb kört a cégek között. A beszerzést és belföldi értékesítést végző társaságok eleinte minimális adót vallottak be, majd rövidesen adóminimalizálásra törekedve adót nem fizettek. A haszonszerzés érdekében az elkövetők újabb és újabb cégeket hoztak létre, hogy az illegális tevékenységüket tovább folytathassák. A stróman cégek ügyvezetői hajléktalan, munkanélküli személyek voltak, helyettük ténylegesen a bűnszervezet tagjai irányítottak; ők intézték az adminisztrációval, logisztikával kapcsolatos feladatokat.
Az Országgyűlés megszavazta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselőnek a kötelező törzstőke emelés elhalasztásáról szóló, a múlt pénteken benyújtott törvénymódosító indítványát – írja az adozona.hu. Az indítvány értelmében a kft.-k haladékot kapnak arra, hogy törzstőkéjüket legalább 3 millió forintra emeljék. A törvénymódosítás a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Hiába tűnik érvényesnek őstermelői igazolványa, lehet, hogy mégis ki kell cseréltetnie. Méghozzá március 20-áig, ellenkező esetben kedvezőtlenebbül tudja elszámolni bevételét – olvasható az adozona.hu internetes portálon. Az őstermelői igazolvány és a közös őstermelői igazolvány a mezőgazdasági őstermelőre vonatkozóan igazolja, hogy a magánszemély mezőgazdasági őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult a személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvény mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra. A mezőgazdasági őstermelő egyidejűleg csak egy hatályos igazolvánnyal rendelkezhet. A közös őstermelői tevékenységet folytató családtagok közös őstermelői igazolványát annak a családtagnak a nevére kell kiállítani, akit az szja törvény 78/A § (2) bekezdése szerinti együttes nyilatkozatban egybehangzóan megneveztek.

 

A kormány a visegrádi négyekkel az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében, mondta a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos. Bár a kormány 2017. január 1-jétől 27-ről 18 százalékra mérsékli az internet adóját, jelenleg az uniós szabályozás értelmében az internet szolgáltatást minden esetben a legmagasabb mértékű áfa kell, hogy terhelje. Deutsch Tamás elmondta, az áfa csökkentést kétféleképpen érhetik el: Magyarország kivételt kér a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs bevezetése érdekében, vagy az európai digitális felzárkózás felgyorsítása céljából a kormány a V4-ekkel közösen kezdeményezi az általános forgalmi adózásra vonatkozó uniós irányelv módosítását. ( adozona.hu)

 

Az adózás rendjéről szóló új törvénytervezetet, a gazdasági tárca 2016. április 30-áig elkészíti és benyújtja a kormánynak olvasható az adozona.hu-n. Jelenleg ezen dolgozik az érintettek bevonásával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, ma Magyarországon egy átlag magyar vállalkozásnak 277 munkaórára van szüksége évente, hogy adókötelezettségeit teljesítse. Fordulópont jött el a magyar adórendszerben, olyan adóhatóságot alakítunk ki, amely tevőlegesen segíti a magyar gazdaság fejlődését. Az adóhivatalnak partnerként kell támogatnia a vállalatokat, vállalkozásokat és a magánszemélyeket, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban, könnyebben tehessenek eleget adófizetési kötelezettségüknek. Ehhez az új modellhez új eljárási szabályokra van szükség – fejtette ki az NGM.

 

A magáncsődeljárás kezdeményezési határidejének meghosszabbítására tett javaslatot a fideszes Galambos Dénes és a KDNP-s Vejkey Imre a parlamentnek.
A kormánypárti politikusok indítványa szerint a 2016. március 1-jei póthatáridőt 2016. szeptember 30-áig tolnák ki, így az eljárást azok is kezdeményezhetik, akik kikéstek a törvényi határidőből. A módosítás azoknak az adósoknak is ad még egy esélyt arra, hogy kikerüljenek az adósságcsapdából, akik eddig nem kísérték figyelemmel a jogszabályi előírásokat és kormányzati tájékoztatásokat – olvasható az ado.hu-n.
Az Európai Bizottság hamarosan elfogadja azt a cselekvési tervet, amely több szempontból is radikálisan módosítaná az eddigi áfa-beszedési gyakorlatot – ovasható az ado.hu-n. A testület elképzelései alapján a hozzáadottérték-adót a jelenlegi gyakorlattól eltérően a jövőben a célországban és nem a származási országban gyűjtenék be.

 

Átrendezte a húspiacot a sertéshús Áfájának csökkentése – idézi a Magyar Időket a ado.hu. A sertéshúshoz hasonlóan a baromfi ára is csökkent a boltokban az év elején, itt azonban nem az alacsonyabb forgalmi adó, hanem a csökkenő kereslet áll az áresés hátterében. A baromfitartók szerint a lépéssel 15-ről 10 százalékra sikerült mérsékelni a fogyasztás visszaesését. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az egész csirke feldolgozói ára hat százalékkal, a csirkecombé 11 százalékkal, a csirkemellé 2 százalékkal volt alacsonyabb januárban, mint egy évvel korábban.

 

A portfolio.hu azt írja: januártól csökkenni fognak a munkára rakódó járulékterhek – nyilatkozta a VS.hu-nak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.
Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt (tao) kaphassanak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot – írja a portfolio.hu. Az új szabályozás szerint a támogatók a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság közös tulajdonában lévő nonprofit zrt. igazolása alapján vehetik igénybe az adókedvezményt, amelynek mértékét és felhasználási módját az előadó művészeti szervezetek, filmalkotások és látvány-csapatsportok támogatásánál már alkalmazott tao-törvény szabályozza. Ez alapján a javaslat rögzíti, hogy a támogatás 25 százaléka elismert költség, és nem növeli az adóalapot.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.