Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Új távlatok a magyar-szlovén gazdasági együttműködésben

A szlovéniai kisvárosban tartott avatóünnepségen a tárcavezető kijelentette: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a határon átnyúló programok a következő uniós költségvetési ciklusban is folytatódjanak.

Varga Mihály Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel közösen adta át Muravidék legújabb turisztikai látványosságát, a több mint ötven méter magas kilátót, ahonnan egyszerre négy ország – Szlovénia, Magyarország, Horvátország és Ausztria – felé nyílik kilátás. A magyar miniszter beszédében megköszönte, hogy a szlovén kormány szívén viseli az ott élő magyar közösség sorsát. Hozzátette: hazánk is arra törekszik, hogy a két ország közötti kapcsolat minél szorosabbá váljon.

A tárcavezető felidézte azokat a fejlesztéseket, amelyek a térségi együttműködést segítik és segítették, így többek között a Felsőszölnök és Kétvölgy között tavaly elkészült összekötőút jelentőségét méltatta. Ennek révén ugyanis alig öt kilométerre rövidült a két határ menti település közötti mintegy 24 kilométeres út, s egyben gyorsabban elérhetővé vált a kétvölgyi magyar-szlovén határátkelő a térségben élők számára. A magyar kormány vállalta azt is, hogy 2020-ig újabb hat határátkelőt nyit meg a magyar-szlovén határon.

Varga Mihály leszögezte: a most átadott létesítmény újabb távlatokat nyit a zalai és vas megyei, valamint szlovén turisztikai egyesületek, valamint szolgáltatók együttműködésében, s mint minden hasonló beruházás, további munkahelyek létrejöttét is serkenti atérségben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.