Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Vissza nem térítendő támogatás társasházaknak

Igen különleges pályaművekkel jelentkeztek az ország minden pontjáról a társasházak az OTP Bank idei pályázatára. Az immár hetedik alkalommal meghirdetett pályázatra a társasházak és lakásszövetkezetek egyebek között vissza nem térítendő forrást igényelhettek környezetük szépítésére, közösségi terek kialakítására, de a lakóépületek biztonságát szolgáló fejlesztésekre is. A pályázatok között egyebek mellett szerepeltek az életminőséget javító fejlesztések, napelemes rendszerek telepítése, akadálymentesítés, sőt zöld tetős beruházási tervek is. A kiírás nem titkolt célja a közösségépítés, illetve az energiamegtakarítás támogatása. A pályázati keret összege csaknem eléri a 9 millió forintot.

Immár hetedik alkalommal hirdetett nyerteseket a magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek kisebb fejlesztéseit támogató pályázatán az OTP Bank. A hitelintézet márciusi felhívására összesen 567 társasház jelentkezett. A pályázat keretében az OTP Bank kategóriánként 3-3 jelentkezőt díjazott, mintegy 9 millió forint keretösszeggel.

A korábbi évek tapasztalataitól eltérően idén nem a környezetvédelmi kategória volt a legnépszerűbb. A legtöbben az életminőség javítását célzó fejlesztési terveik megvalósításához kívántak forrást szerezni. Emellett a társasházak és lakásszövetkezetek többsége napelemes rendszerek telepítésére, zöld tető létesítésére, akadálymentesítésre, valamint – mozgásérzékelővel ellátott – energiatakarékos világítási rendszerek kiépítésére igényelt támogatást.

Az életminőség kategória díj és egyben az 1,4 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyertesei a budapesti Tömő utca 40-es szám alatti társasházház lakói – jelentette be az ünnepélyes díjátadón Aladics Sándor. Az OTP Business igazgatója kiemelte, a nyertes társasházban 45 év után lesz akadálymentes a lifthez vezető folyosó. Az elkészült rámpa nem csak a három mozgáskorlátozott lakónak jelent majd segítséget, hanem a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családoknak, valamint a bevásárló kocsit használó idősebbeknek is.

Energiatakarékos zöldtetőt szeretne építeni, vagyis inkább felújítani a megnyert több, mint 1 millió forintból a környezetvédelmi kategória nyertese, egy ceglédi társasház. A tulajdonosoknak további tervei is vannak a zöldtetőt illetően, amit majd a későbbiekben szándékoznak megvalósítani, mint pl. vízvezeték kiépítése a tetőre, pihenőhelyek elhelyezése az idősebbek részére, mobil homokozók elhelyezése a kisgyermekek részére, ezáltal élénkítve a közösségi életet is.

Érdekes kezdeményezést díjazott idén az OTP Bank a közösségépítés kategóriában. Aladics Sándor elmondta, egy olyan budai társasház pályaműve nyerte az első díjjal járó 1,4 millió forintot, ahol az emeleten festők, míg a földszinti műtermekben keramikusok, szobrászok kaptak lehetőséget munkáik elkészítésére és a megnyert pénzből már kialakítható egy olyan kiállító terem is, ahol egyben a környéken élő gyermekeknek is tarthatnak kézműves foglalkozásokat.

A pályázat legfontosabb célja idén is annak tudatosítása volt a lakóközösségekben, hogy látszólag kis volumenű beruházások révén is hogyan tehető szebbé környezetük, miként javítható lakóhelyük komfortja, vagy akár hogyan érhetnek el jelentős energiamegtakarítást a lakóközösségek. ” – fejtette ki az OTP Business igazgatója.

Olyan sok elismerésre érdemes pályázat érkezett idén, hogy az igazgató bejelentette: egy 1 millió forintos különdíjat is megszavazott a zsűri. A nyertese egy budapesti lakóközösség, ahol több generáció él egymás mellett, így egy olyan közös kertet szeretnének kialakítani, ahol a 2-től a 82 éves korú lakóig mindenki jól érezheti magát. A pályaműben öntöző rendszerrel kiépített füvesítés, játszótér kialakítása, kerti sütő-főző hely megépítése mellett szerepel egy, kétszintes kerti vasút is, amelyet a vasútnál dolgozó lakók építettek meg. Most ennek környezetét is szeretnék rendbe hozni, hogy szülők, nagyszülők és unokák örömmel tölthessék idejüket együtt a pöfögő, sípoló vonatok között, amely már most is gyerekek kedvence.

„Bár évente tíz nyertest díjazunk a társasházi pályázaton, egyre több támogatásra méltó, színvonalas pályaművel találkozunk, amelyek gazdáit arra buzdítjuk, hogy ne tegyék el a fiókba a már kész terveket, hiszen a megvalósításukhoz a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre” – hangsúlyozta Aladics Sándor. Az OTP Bank társasházaknak és lakásszövetkezeteknek nyújtott hitelei például lehetővé teszik, hogy lakóközösségek akár ingatlanfedezet nélkül, minimális saját forrással felújítsák, korszerűsítsék lakóépületeiket. A társasházak egyebek között élhetnek a lakástakarék-pénztári konstrukciók lehetőségeivel is, amelyek nem jelentenek jelentős havi terhet az egyes lakástulajdonosok számára, mégis − a megtakarítási időszak végén − komoly összeget fordíthatnak az épület közös részeinek felújítására, karbantartására.

 

Környezetvédelem kategória

1. helyezett – zöldtető, Cegléd, 1,4 millió Ft

2. helyezett – napelemrendszer, Székesfehérvár,  800 ezer Ft

3. helyezett – vízforgatós, takarékos szökőkút, Budapest, 400 ezer Ft

 

Közösségépítés kategória

1. helyezett – közösségi tér és kiállítás, Budapest, 1,4 millió Ft

2. helyezett – kerti pihenő sütőhellyel, madáretetőkkel, Kaposvár, 800 ezer Ft

3. helyezett – halászléfőző hely, Baja, 400 ezer Ft

 

Életminőség-javítás

1. helyezett – akadálymentesítés (mozgáskorlátozottak, kisgyermekesek), Budapest, 1,4 millió Ft

2. helyezett – lépcsőjavítás-lépcsőfelújítás, Miskolc, 800 ezer Ft

3. helyezett – biztonsági világítás mozgásérzékelővel, Balatonalmádi, 400 ezer Ft

 

Különdíj

Közösségi kerti pihenőhely, Budapest, 1 millió Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.