Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Fiatalok lendületben!

 

 

 

 

A program az alábbi prioritások mentén nyújt támogatási forrásokat a pályázó szervezetek számára:

1. Európa-polgári szerep erősítése

2. A fiatalok társadalmi részvételének növelése

3. Kulturális sokszínűség fenntartása

4. A hátrányos helyzetű fiatalok bevonása

A Program 2012-es konkrét akcióterve alapján az idei évben azok a projektek kaphatnak támogatást, melyek:

– a fiatalok inkluzív növekedés iránti elköteleződését támogatják, különösen az ifjúsági munkanélküliség témakörével foglalkozó, valamint a munkanélküli fiatalok mobilitását és aktív társadalmi részvételét ösztönző projektek.

– a szegénység és a marginalizáció témakörével foglalkoznak, valamint azok a projektek, amelyen a fiatalok téma iránti tudatosságának ösztönzésével foglalkoznak egy befogadóbb társadalom érdekében. Ebben az összefüggésben különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatal migránsok, a fogyatékkal élő fiatalok valamint adott esetben a roma fiatalok bevonására.

– ösztönzik a fiatalok kezdeményezőkészségét, kreativitását és vállalkozó kedvét, különösen az ifjúsági kezdeményezéseken keresztül

– az egészséges életmódot népszerűsítik, különösen a szabadtéri tevékenységek és az alulról szerveződő sportok népszerűsítésén keresztül, amelyek eszközei az egészséges életmód népszerűsítésének csak úgy, mint a társadalmi befogadás és a fiatalok társadalomban való aktív részvételének ösztönzése

– célja a fiatalok figyelmének felkeltése és mobilizálása a globális környezeti kihívások és klímaváltozás témája iránt, ezen keresztül a „zöld” készségek és viselkedésminták fejlesztésének, és egy fenntarthatóbb növekedés iránti elkötelezettség ösztönzése a fiatalok és az ifjúsági munkások körében.

A pályázatot benyújtani kívánó szervezetek az alábbi tevékenységi területek valamelyikéhez kapcsolódó pályázati programmal indulhatnak:

Ifjúsági cserék szervezése- melynek keretében Program támogatás az úti költségek és az esemény költségek finanszírozására igényelhető.

Ifjúsági demokráciaprojektek- melynek keretében Program támogatás az esemény megszervezésére fordított költségek finanszírozására igényelhető.

Európai Önkéntes Szolgálat- melynek keretében Program támogatás az úti költségek, az esemény szervezéséhez kapcsolódó költségek és zsebpénz finanszírozására igényelhető.

Együttműködés az Európai Unióval szomszédos partnerországokkal csereprogramok, képzések, hálózatépítés céljából – melynek keretében Program támogatás az úti költségek, a szervezéshez kapcsolódó költségek finanszírozására igényelhető.

Az ifjúsági munkában és ifjúsági szervezetekben aktívan résztvevők képzése és hálózatépítése- melynek keretében Program támogatás az úti költségek, a szervezéshez kapcsolódó költségek finanszírozására igényelhető.

A fiatalok és az ifjúságpolitikai döntéshozók találkozói- melynek keretében Program támogatás a szervezéshez kapcsolódó költségek finanszírozására igényelhető.

Egy-egy projektekben két vagy több program- vagy partnerország szervezetei, ifjúsági csoportjai között kell együttműködést kialakítani.

Pályázat-beadási határidők és a projekt kezdete:

Központi elbírálású pályázatok – nemzetközi illetékességű szervezetek esetén

február 1.: július 1. – november 30.

június 1.: november 1.- március 30.

szeptember 1.: január 1. – július 31

 

Nemzeti szintű elbírálás esetén- hazai illetékességű szervezetek esetén

február 1.: május 1. – október 31.

május 1.: augusztus 1. – január 31.

október 1.: január 1. – június 30.

 

Szuhóczky Gábor
EuroAdvance Közgazdasági Tanácsadó Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.