Probléma a dolgozók nem megfelelő hozzáállása is. Ezt is meg tudom érteni: addig, amíg nálunk nyugatabbra ugyan azért a munkáért 1.000,- – 2.000,-Euro fizetést kaphat valaki, addig valóban nehéz itt-tartani a kvalifikált munkaerőt. De nem minden a pénz! Még ebben a mai anyagias világunkban sem! Ha a vezető kialakít egy olyan imázst, amelyre büszkék lehetnek az ott dolgozók, ha van egy olyan konkrét koncepció, amivel azonosulhatnak a munkatársak, akkor jól fogja érezni magát abban a közegben az, aki odavaló, és nem a fizetés lesz az elsődleges, amiért oda akar majd menni dolgozni. Gondoljanak csak arra az étteremláncra, amelyik csak bombázó, fiatal, hosszúhajó hölgyeket alkalmaz felszolgálónak. Hiába tüntetnek a diszkrimináció ellen a többi kollégák, ha az üzletlánc koncepciójához erre van szüksége. Meghatározták azt a vevőkört, akiket ki akarnak szolgálni, és ehhez ilyen típusú felszolgáló személyzetre van szükségük. És ebből nem engednek. És igazuk van! Van is tolongás, ha munkát hirdetnek, és van is vendégsereg, aki szívesen csorgatja a nyálát nem csak az ételek, de a kiszolgálók láttán is! Tehát: megvan a koncepció, megtalálták a fizetőképes vásárlói réteget, és kitalálták a marketing-eszközöket hozzá. Van forgalom, van miből megfelelően javadalmazni a személyzetet, de nem csak ez a csábító azoknak, akik ott szeretnének dolgozni. Az sokkal fontosabb, hogy elmondhassák, hogy ők …-lányok! Ez már egy bizonyos rangot jelent. Azt jelenti: „vagyok olyan bombázó, hogy bekerültem a csapatba!” És ez gyakran sokkal többet jelent, mint a fizetés, amelyért dolgoznak.
Ki kell hát találni, hogy melyik vevőréteget kívánjuk megcélozni, és ezekre az igényekre felépíteni az üzletünk koncepcióját. Ha így teszünk, tudni fogjuk, hogy hol kell reklámoznunk, tudni fogjuk, hogy miként kell megszólítanunk a leendő vendégkörünket, és meg fogjuk találni azt a profi személyzetet, aki ebbe a koncepcióba tartozik.
Ha az alkalmazottainknak ez is csak egy munkahely, akkor ne is várjunk el tőlük mást, mint hogy bejönnek, ledolgozzák a munkaidejüket, majd lerakják a fakanalat, és elfelejtik holnapig a konyhát. Ha viszont lehetőséget adunk nekik, hogy kibontakoztathassák a bennük szunnyadó képességeket, akkor szívesen fognak bejönni, érdekelni fogja őket, hogy beválik-e az ötletük, behozza-e a kívánt eredményt? Kérdezzük meg dolgozóinktól, hogy szerintük mit kellene másként csinálni? Higgyük el, ők dolgoznak ott napi 8-10 órában, ők tudják a legjobban, hogy mivel vannak gondok? Engedjük, hogy beleszólásuk legyen az üzletmenetbe, így hozhatjuk elő belőlük az ötleteket! Ha azt látják, hogy meghallgatják őket, ha azt tapasztalják, hogy az ő ötletük is megvalósításra kerül, akkor felelősséget éreznek majd érte, hogy jól sikerüljön, és mindent megtesznek majd ennek érdekében. Ha azt érzik, hogy itt számítanak valakinek, ha azt érzik, hogy érdemes gondolkodni, mert eredménye van az ötleteiknek, akkor előjön majd belőlük a kreativitás. Persze nem mindenkinek vannak korszakalkotó ötletei, de hiszen a hangyabolyban is kellenek dolgozók, meg katonák! Azoknak, akikben viszont van valami több is, mint hogy kivigye a tányért a vendég elé, vagy felrakja a tűzre a fazekat, vagy kitöltse a bejelentőlapot, és hagyunk teret nekik a kibontakozásra, azoknak az alkalmazottaknak sokszor nem is a fizetés lesz a lényeges, amiért nálunk dolgoznak, hanem az, hogy megvalósíthatják önmagukat! Na és az sem utolsó szempont, hogy mindezekkel a feladatokkal ezentúl nem csak nekünk kell foglalkoznunk, hanem kapunk „ingyen” segítséget, és nem úgy fogadják majd az új ötleteket, hogy „már megint mit talált ki nekünk a főnök?”, hanem a saját szívügyük lesz az, hogy sikerüljön egy rendezvény!
Ha a megfelelő szakembereket megtaláltuk, de súrlódások, veszekedések alakulnak ki, akkor megoldás lehet valamiféle csapatépítő program. Nem feltétlenül szükséges egy csoportos tréningre befizetni az egész személyzetet, bár nagyobb létszám esetén már kifizetődő megoldás lehet ez is, de mivel kisvállalkozásokról beszélünk, kisebb léptékű megoldásokkal is megpróbálkozhatunk: legyen a csapatépítő program egy közös koncert, vagy focimeccs, egy céges családi rendezvény, vagy akár egy paint ball meccs: konyha vs szerviz. A lényeg, hogy közösen végezzenek olyan feladatokat, amelyek nem a mindennapi rutin részei, amelynek során másfajta tulajdonságaikat, másik oldalukat is megismerhetik egymásnak. Szabadon választhatják meg, hogy kivel akarnak közösen feladatot vállalni, kijöhetnek olyan képességek, amiket a munkahelyen észre sem veszünk, és megismerhetünk olyan tulajdonságaikat is, amelyekről eddig nem is tudtunk. Munkahelyi kötöttségeken kívül barátságok szövődhetnek, ami mind-mind erősíti a munkaidőben is az összetartást, a megértést, a másikra való odafigyelést, a közös munkát. Addig, amíg „ez az én feladatom, az meg a tiéd, miért segítsek a te munkádat elvégezni, azért te kapod a fizetést?” a mentalitás a cégnél, addig a feszültségeket a vendégek is megérezhetik!
