Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

„Szövetségünknek a létrejötte egy új korszakot fog nyitni”

Tisztelt Elnök Úr! A bankok megítélése a hazai közvéleményben romlott. Önök mégis most hoztak létre egy vállalkozás finanszírozói egyesületet. Mint láttuk az alapítói listából, a nagy kereskedelmi bankok nincsenek is benne az egyesületben. Mi a szándékuk, egyfajta elhatárolódás, vagy új üzeneteik vannak, esetleg ők nem vették be Önöket a Bankszövetségbe?

A Szövetség a hazai pénzügyi vállalkozások érdekképviseleti fóruma, a szakma hivatalos álláspontjának koordinátora, egyben képviselője. Az egyesület célul tűzte ki a magyar gazdaság fejlesztésében résztvevő pénzügyi vállalkozások által betöltött szerep növelését, a kis- és középvállalkozások fejlesztését, új forráshoz jutását. Mivel nem nagy bank üzemről beszélünk, betétet nem gyűjtünk, a pénzügyi vállalkozások csak aktív bankműveleti tevékenységet folytatatnak, csak hiteleznek, forrást helyeznek ki, ezzel segítik a vállalkozások fejlődését. Ezek a legfontosabb különbségek a bankok és a pénzügyi vállalkozások között, ezáltal a bankszövetség egy különálló érdekvédelmi szövetség, mely a kis és nagy bankokat tömörítő szervezet. Pár adatot megosztok Önnel a VÁFISZ-ról a teljesség igénye nélkül:

  • Összességében 163 Mrd forint összegű JEREMIE forrásból pénzügyi vállalkozások 96 Mrd forintot helyeztek ki, vezető 60%-os piaci részesedéssel, maguk mögött tudva a teljes kereskedelmi banki és takarékszövetkezeti rendszert
  • Ebből a Szövetség tagjai 45 Mrd forint forrás kihelyezést eszközöltek a KKV szektornak

Hiszem, hogy a szövetségünknek a létrejötte egy új korszakot fog nyitni ebben a szegmensben és egy átlátható kockázatoktól mentes hitelezés fog létrejönni, ami biztosítja a vállalkozások zavartalan fejlődését.

A vállalkozásfinanszírozás a Nemzeti Bank erőfeszítései nyomán (növekedési hitel) szinten marad. Egyes elemzők e nélkül az „intervenció” nélkül a finanszírozás teljes leállásával is rémisztgetnek. Mi az Önök álláspontja, lehet-e növelni az MNB nélkül a forráskihelyezéseket?

Valóban egy nagyon jó termékről beszélünk, de nem biztos, hogy mindig azoknak segít, akiknek valóban szükségük van rá, gondolok itt a kis- és középvállalkozásokra, de jó terméket csak jó forrásból lehet képezni, az új tervezési időszakban, 2014 és 2020 között sok új termék fog a piacra kerülni, ami úgy gondolom, nagy versenytársa lehet az NHP-nek, de mindenképp egy alternatív megoldást fog jelentetni a KKV számára.

Engedjen meg, hogy egy látszólag tőlünk távoli pénzpiaci lépésre kérdezzek rá! A svájci jegybank egy mozdulattal eltörölte a mesterséges un. árfolyam küszöb szabályozását, szabadjára engedve a Frank mozgását a világ pénzpiacain. Mit szól Ön ehhez, nem egyfajta pénzpiaci terrorizmus ez?

Mivel ez nem az én szakterületem és nem vagyok jegybankár, nekem csak egy Albert Einstein idézet jutott eszembe:

„A világ legnagyobb matematikai felfedezése a kamatos kamat.”
Albert Einstein

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.