Annak a felismerése, hogy akár anyagi áldozatot is érdemes hozni azért, hogy ne kerüljünk orvoshoz. Azokat azonban, akik eljutottak odáig, hogy egészségük védelmébe tegyenek valamit, segíteni kell a legmegfelelőbb módszerek és eszközök kiválasztásában. A táplálék-, illetve étrend-kiegészítők (a magyar nyelvhasználatban mindkettő azonos fogalmat takar) arzenálja kitűnő példa arra, hogyan tévedhet el – megfelelő szabályozás és tájékoztatás híján – közöttük bárki.
A táplálékkiegészítők célja azon tápanyagok pótlása, amelyekből a normál táplálkozás során nem fogyasztunk eleget. A kiegészítők közé tartoznak, többek között, a vitaminok, ásványi anyagok, rostok, zsírsavak, aminosavak. A világban jelenleg több mint 50 ezer, hazánkban mintegy 17.000 étrend-kiegészítő érhető el.
Magyarországon az étrend-kiegészítőket hivatalosan az élelmiszerek közé sorolták, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Mintegy 95%-a úgy kerül forgalomba, hogy a leendő forgalmazó „legkésőbb a termék piacra helyezésének napján a termék címkéjét és adatlapját az OÉTI-hez benyújtja”. Erre kap egy engedélyszámot, és ezzel el is van intézve az ügy.
Hoztak nekem olyan készítményt, ahol a címkén feltüntetett gyártó nem is létezett, vagy a székhelye egy vidéki falú bárány telepe volt, de találkoztam olyannal is, ahol a feltüntetett összetevők között ott volt a mogyoró, csak az volt a gond, hogy nem a mag, hanem a ledarált héj volt benne! És még sorolhatnám…
Amennyiben a táplálékkiegészítőket az egészségügyi prevenció egyik eszközének tekintjük – márpedig az egészségtudatos fogyasztók éppen azért vásárolják őket –, árusításukat folyamatos, szigorú, minőségellenőrzési rendszer mellett, a nem vényköteles gyógyszerekhez hasonló, feltételekhez kellene kötni.
Az étrend-kiegészítőkre vonatkozó 2002/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerint „a termékeknek biztonságosaknak, tisztáknak kell lenniük és megfelelő mértékben kell tartalmazniuk hatóanyagokat. Tilos őket gyógyszerként címkézni, és fel kell tüntetni az egészségre vonatkozó állításokat.” Élelmiszernek minősítve ezeket nem tudja a magyar kereskedelem betartatni, pedig az Európai Bíróság szerint ezek az intézkedések a közegészségügy védelme érdekében szükségesek.
Célszerű lenne a táplálékkiegészítőket – akár az élelmiszereken belül – külön csoportnak minősíteni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) például többször felemelte hangját az szintetikus vitaminok forgalmazása ellen, mert a tapasztalatok szerint többet ártanak, mint használnak. Egy megfelelő minőségellenőrzési rendszer kidolgozása nyilván komplex módszereket igényel, de eredményeként nemcsak a kárt okozó szereket lehetne kitiltani a forgalomból, hanem akár TB támogatottá is lehetne tenni a leghatásosabbnak, legjobbnak minősített termékeket. Ezzel nagymértékben hozzá lehetne járulni a ma már hihetetlen mértéket elérő, indokolatlan gyógyszerfogyasztás visszaszorításához is. S így valóban a prevenció, a tudatos egészségmegőrzés eszközévé válhatnának az ellenőrzött táplálék-, illetve étrend-kiegészítők.
Persze, tisztában vagyok azzal, hogy a gyógyszerlobby nagyon erős, hiszen a gyógyszeripar az egyik legnyereségesebb üzletág.
