Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Adókobra

A legnagyobb halakat még nem fogta ki az Adókobra

Az úgynevezett „Adókobra” egy évvel ezelőtt azért jött létre, hogy megvédje az állami költségvetést a csalókkal szemben. A legnagyobb fogások azonban egyelőre váratnak magukra.
Az áfacsalások miatt Szlovákia évente több százmillió eurós kárt szenved el. 2010-ben a Pénzpolitikai Intézet elemzése szerint 2,3 milliárd eurós kár érte a költségvetést, ez a GDP 3,5 százaléka – emlékeztet az Adókobra eredményeiről szóló cikkében a Hospodárske Noviny gazdasági napilap.

A kobra egy speciális csoport, mely rendőrökből, és a Pénzügyi Felügyelet munkatársaiból áll össze, és a nagyhalak elfogása tartozik feladatai közé. Olyan adókihágások tartoznak hatáskörébe, melyek meghaladják a 6,7 millió eurót. Az utóbbi hónapokban azonban az alakulat egyetlen ilyen esettel sem állt elő.

„Körülbelül 60 millió eurót sikerült megtakarítanunk, melyeket nem fizettünk ki az állami költségvetésből” – mondta a HN-nek Martin Krčmárik, a Pénzügyi Rendőrség munkatársa. Februárban hasonló számokkal állt elő Robert Kaliňák belügyminiszter, és Peter Kažimír pénzügyminiszter is.

Összehasonlításképp, Zemplén királya, Mikuláš Vareha – akit nem jogerősen idén ítélt el a Specializált Büntetőbíróság – összesen mintegy 58 millió euró értékben csalt adót. Az Adókobrának létezésének egy éve alatt nem sikerült ilyen botrányt felgöngyölítenie – írja a HN.

„A probléma az, hogy az Adókobra és a Pénzügyi Felügyelet nem a nagyhalakra vadászik” – mondta a lapnak Daniel Lipšic volt belügyminiszter, a Nova elnöke. Szerinte a kormányzó Smer vagy nem tudja, vagy nem akarja felgöngyölíteni az ilyen ügyeket. „A know-how létezik, elég megnézni Belgiumot. Az akarat hiányzik” – tette hozzá.

Jozef Šátek korábbi főnyomozó szerint az Adókobra médiabuborék. Meg van róla győződve, hogy a nyomozóknak vannak információik, melyek a nagy ügyekhez vezetnek. A legnagyobb probléma szerinte az, hogy a rendőrség munkájába beleavatkozik a politika. „Olyan autocenzúra működik ott, hogy sokan nem is akarnak belefogni a nagy ügyekbe, mert tudják, ez mit jelentene bizonyos körökben, és talán saját magukra nézve is” – magyarázta.

Martin Krčmárik szerint az önálló Adókobra megalakítása nem került semmibe, az eddigi erőforrásokból hozták össze. Jelenleg körülbelül 40 ügyön dolgoznak. A legnagyobb fogás eddig a rézhulladékkal, acéllal és hússal üzletelő bűnözői csoportok felfedezése. Ezek az ügyek még mindig élnek, ezért a rendőrség nem ad róluk pontosabb tájékoztatást.

A Pénzügyi Felügyelet szerint az adócsalások száma csökken, az államnak azonban még mindig gondja van az adóbehajtással. Tavaly a 4,8 milliárdos áfabevétel helyett fél milliárd euróval kevesebbet sikerült behajtani. Az idei évben a kormány alacsonyabbra tette a lécet, nem egész 4,5 milliárdos bevételre számítanak. Az év felében ennek 48 százalékát tudták beszedni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.