Biokultúra közgyűlés

Szól a határmenti település, Tarpa népének késztetéséről, a határon túli kapcsolatok ápolásáról.

Kitüntetett….!

Nagy szeretettel köszöntöm Dr. Kelemen Béla képviselő urat, Tarpa egykori polgármesterét. Hortobágyon a központi épület előadótermében vagyunk. Ez széles e pusztában ide várta mind azon gazdákat, akik részt vesznek a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület gazdaságnyitó évi közgyűlésén.

Kelemen Dr. mint kitüntetett és egyben mint előadó is egy személyben a beszélgetőtársam. Kitüntetését az éveken keresztül tartó szervező és operatív munkájáért kapta a közösségtől. Az ökotermesztés területén kifejtett eddigi tevékenységéért, melyet Esze Tamás népének településein fejtett ki.

Hagy kérdem meg ebben a gyönyörű tavaszi időben, hogy milyen tervekkel indul ebben az évben, milyen gondolatokat adott ez a tanácskozás a biokultúra területén?

Köszönöm szépen a lehetőséget. Örömmel jöttem erre a konferencia közgyűlésre. Nagy örömmel jövök ilyen vállalkozók, ilyen gazdálkodók közé. Legfőképpen azért, mert ilyenkor a konferenciák, közgyűlések előtt a szünetekben hátba veregetjük egymást, a rég nem látott cimborákkal. Kiolvassuk egymás szeméből, hogy van még tovább. Van remény az újrakezdéshez, vagy a régi folytatásához. Mennünk kell tovább! Más kérdés, hogy milyen nehézségek leküzdése során! Szembesülünk azzal, hogy újabb és újabb információt hozott a világ számunkra. Újabb és újabb társadalmi változás késztet bennünket személetünk helyességének újragondolására!

A konferencián ezt is akartam kiemelni a hallgatóság előtt, hogy nekünk is együtt kell haladnunk társadalmunk változásaival. Az igényeket még jobban meg kell értenünk, hogy munkánk során a jobb kihozatal érdekében a feldolgozás területén több hozzáadott értékkel, végtermék centrikus elvárásokkal magunk nyereségét kell növelni. Látnunk kell, hogy abban a globalizált világban az önzetlenség nem az erény fokmérője, hanem a bárgyúság kategóriája.

Arról van szó konkrétan, hogy egyre többet hallunk nap mint nap a visszaélésekről az élelmiszergyártás területén. Így a lakosság is óvatosabb a tömegárú vásárlása és fogyasztása területén.

Egyre többet kell költenünk a kommunikációra, az emberek meggyőzésére az ÖKO termékek fogyasztása területén. Természetesen az általunk forgalmazott termékeknek hitelességéhez nem férhet kétség, ez azonban kevés, hitelesnek kell látszani, mert ez változtatja meg vásárlási szokásainkat. Propagálni kell, hogy az organikus, hogy ez öko termék, bio termék, és ennek fogyasztása egészségesebb a konvencionális, vegyszerek felhasználásával termelt növényi, illetve állati eredetű feldolgozott termékek közül.

Tömegeket kell megszólítani, hogy az itthon termelt, előállított árúk forgalmazása a mi előnyeinket szolgálják.

A pályázati lehetőségek alaposabb kihasználása sokat segítene a családi gazdaságok életképesebbé tételében. Hogy van ez? Hiszünk mi a kisgazdaságok társadalmi előnyeiben, hasznosságában, vagy a bevált út kínálta kényszerpályát kell követnünk, s el kell fogadnunk a szokásjog felsőbbrendűségét hirdető konvencionális, árutermelő, mennyiségi szemléletet?

Hinnünk kell a családi gazdálkodásokban is, hiszen ez adott. Mindenképp élni kell a vidék élni akarásával, a tradíciók folytatása révén. Ambicionálni kell a kiskertek iránti szeretetet. A föld iránt a népben élő poézis erejét kell erősíteni. A kétkezi munka előtti főhajtás méltó elismerése a verítékkel szerzett eltartó képesség társadalmi hasznának. Ha kertjébe lép a gazda, a meggyőződése, hite szabja meg tenni vágyását, hogy ne a dudva, az enyészet legyen úrrá a területen, hanem a termő gyümölcs legyen a szimbóluma a szabadságvágyának. Jószágai ápolása lelki felüdülést hozzon az egész családjának és önnön magának. Ebben kell tennünk, hogy a jelenlegi, tapasztalatok keserű hozadékaiként jelenlévő kiszolgáltatottság érzését feloldjuk.

Adni kell szaporító anyagot, technológiát, a népi gyümölcsfeldolgozás metódusát. Legyen minden család a megélhetés tárháza. Az éléskamra, a pince, az istálló, a disznóól, a tyúkok fészkelő, tojásrakó helye, gondozása legyen a mindennapi paraszti életforma munkahelye.

A korai ébredés ne az ipari, kereskedelmi munkahelyek kényszerűségét idézzék, hanem a hajnali levegő tanyai illatával teli tulajdonosi büszkeség szívmelengető akaratát hordozzák.

A fiatalok nem tanulták szüleiktől a gazdálkodás nehéz, de ugyanakkor teljes autonómiát biztosító szabadság vágyát. Megélni az esélyt adó birtoklás, az ápolási ösztön szorongást oldó nagyszerű boldogságát.

Most még az a „trendi” hogy az ipari üzemekben megkeresett pénzt elköltjük az élelmiszer multinacionális hálózat piacán. Megvesszük a silány minőségű, rossz beltartalmi értékű élelmiszereket, és nem a tápláló, igazi értékeket hordozó élelmiszer alapanyagot állítjuk elő.

A western filmekben látható a vidéki élet megélésének civilizációs formája. A farm napi nehéz, de mozgalmas lekötöttsége egy felszabadult, kulturált délután eltöltésének esélyeit is magában hordja.

Ennek alapja a nemzet kincsét jelentő föld, ami elemi feltétele létezésünknek! Ehhez kell a társadalmi akarat, a vidék és a belváros elválaszthatatlan egységét hirdető megnyilvánulás. A vidék a város eltartója, mezőgazdaság nélkül pedig nincs vidéki boldogulás.

Jóleső érzéssel hallom, hogy a kisember problémáját is a szívén viseli. Tarpa és környéke mit tud hozzátenni az országos teherviseléshez?

Büszkén mondom, hogy Tarpa és vidéke a „Bereg szívében” nagy értékekkel bír. Ezek az értékek helyenként időben felértékelődnek, vagy leértékelődnek a politikai elvárások függvényében.

Nagyon röviden a település előtörténete. Tarpa a Rákóczi szabadságharca idején jól fejlődő mezőváros, majd hajdúváros volt. A környék nagyon fontos faellátója volt a hátországnak. Nagyon értékes gyümölcs, aszalvány, pálinka termőhelyeként szerepelt.

Nagyon sok kézműves dolgozott Tarpán. Rákóczi 1703-ban 1000 hordót rendelt, és ez akkor komoly tőkét jelentett. Később jött a trianoni határrendezés, és Tarpa perifériára szorult.

Korunkban a mezőgazdaság egy viszonylag jól működő tsz-ben szerveződött, majd rendszerváltás után mindenki saját útját járta. Megalakult a kistérségi összetartás, és figyelmünk a helyi értékeket kínáló turizmusra irányult. Ezt több-kevesebb sikerrel megvalósítottuk. Megőriztük a település értékét, a kultúrtály értékét, a gazdálkodást mint tudásunk öröklött kincsét. Azok a hagyományok, hagyomány őrzések, népi viseletek, ünnepek mind vidéki életformánk erényeit jelentik. Próbálunk újra minőségben termelni. Odafigyelni a magasabb tápértékű, cukormentes lekvárok, mint életünk részének minősíthető tájjellegű források eredetiségét megőrizni. Ha ezeket csokorba kötve kínáljuk, jól kommunikáljuk, vevő lesz rá a gondolkodó világ teljes odaadással.

Tarpa határ menti település. Hallottuk itt az előadáson, hogy a határon átívelő kulturális és gazdasági kapcsolat van Kolozsvár és Beregszász agrárvilága között. Tudunk-e élni a kapcsolattal? Meg tudjuk-e tölteni tartalommal?

Ez egy nagyon kedves, érdekes felvetés. Azért tartom fontosnak, mert ott a Tisza és annak jobb és bal oldalán egy szokás szerint élnek a Népek. Ott van például a szatmári szilvalekvár vagy a pálinka. Egyazon technológiával készülnek. Tarpa és Badaló határon innen és határon túl egyaránt olyan biotojást visz az asztalra, egyforma aszalványt kínál, az akác is egyforma illatot áraszt, mert ez a táj földrajzilag is összetartozik.

Nyilván kialakultak a helyi specialitások is. Ezeket egymás hasznára erősíteni csak színesíti azt a palettát, ami csak messzemenően igazolja a határon túli kapcsolatok szükségszerűségét.

Mi, mint a Pálinka Rend lovagjai többször tartottunk Szatmárnémetiben fórumot, rendezvényeket, aminek nagy sikere volt.

A mikro-, kis-, és középvállalkozások fóruma a katalizátor szerepét szeretné betölteni, a mobilizálható, konvertálható kapcsolatok kialakításában. Szükség van a jóérzésű jövőbe látó szakemberekre, egyáltalán Emberekre. Vállalna-e szerepet egy ilyen szervezetben?

Megtisztelő a kérdés feltevés. Látni kell, hogy mint öko-gazda mindent ehhez az életformához igazítok. Ennek ellenére ha tudok segíteni ebben a közösségi összefogásban, akkor szerény képességeimet latba vetve a mozgalom ügyét szolgálom! Szívesen átadom tapasztalatomat, részt veszek a szervezésben, képviselem a helyi közösség érzelem és gondolatvilágát fórumokon is. De az első, önző módon a létért való küzdelem, a hagyományok, emlékek megőrzését szolgáló évszázados helyi beidegződés és gyakorlat. Nekünk nem deklasszálódott, urbanizált, idegenlelkű, majmolt parasztok fennhéjázó nagystílű, lenéző ármádiáját kell elszenvedni, hanem az igazlelkű, hithű paraszti életformát választó, családot eltartó rendes emberekre van szükségünk.

A népi bölcsesség azt vallja, hogy aki szereti az beszél róla, aki tudja az csinálja. Dr. Kelemen Béla az az ember Tarpáról, aki képviseli a helybéli lakosokat, akik kétkezi munkájuk alapján tartják el családjukat és önmagukat. Benne egybe foglaltatik mindez! Szeret beszélni róla mert szenvedélye, és tudja csinálni modellértékűen, meg tudja mutatni mindazt, amit másoktól is elvár. Közénk várjuk.

Gyere Béla! Neked itt a helyed közöttünk. Köszönöm az interjút.

Köszönöm a lehetőséget.

 

– Az általános gazdsasági-társadalmi közhangulat erőteljesen éreztette hatását a jelenlévő gazdálkodók között is. Egyelőre a szintenmaradás, a megmaradás foglalkoztatja elsősorban a biogazdálkodókat, a fejlesztésekre kevésbé mernek gondolni.
– A fogyasztói társadalomban végbemenő változásokra, a fogyasztási kultúra jelentős átalakulására a biogazdálkodási szektornak sürgős és rugalmas választ kell adnia. Az egyértelmű mindenki számára, hogy a szektor szolgáltatásaira és termékeire egyre égetőbb szükség van (még akkor is, ha a multinacionális rendszer is észlelte ezt az erősödő igényt, és próbál bizonyos szerepeket a szektortól átvenni (biopolcok, biosarkok, környezettudatos akciók a hipermarketekben, természetbarát szolgáltatások, bevásárlószatyrok, promóciók, stb.)). Ezekkel a lépésekkel próbálják azt a képzetet kelteni, hogy rugalmasan tudnak alkalmazni a már említett fogyasztási igények változásaihoz, bár ez csak a látszat. Ugyanis éppen az egyik legerősebb érvünk a személyesség, az igényekhez való rugalmas alkalmazkodásunk.
– A fogyasztói rétegek felé való kommunikációnk hatékonysága sajnos messze elmarad nemcsak a fent említett köröktől, de korunk általános kommunikációs trendjétől is. Vannak olyan technikai vívmányok, amelyeket szükségszerű alkalmaznunk kell, még akkor is, ha éppen globalizációs termékek. A makro trendekkel együtt kell haladnunk, megértve a társadalmi-gazdasági fejlődés logikáját.
– A most zajló, és egyre markánsabb hatást kifejtő glogalizációs multinacionalizmus irányát vagy éppen erejét csak egy világméretű kataklizma képes jelentősen befolyásolni, amihez a mi eszközrendszerünk kevés, bár soha ne feledkezzünk meg a pillangó-hatásról sem.
– Malmunkra hajtja a vizet, hogy a tömegméret arányos velejárója a személytelenség, a rugalmatlanság és az elidegenedés. Ezek a jelenségek egyre nagyobb réseket hagynak az fokozatosan színesedő, összetettebb igények és az erre nyújtott globalizációs szolgáltatásaik között.
– A hatékony perszonális kommunikáció feltétele az internet által nyújtott marketing, reklám és értékesítési lehetőségek kihasználása. Ugyanakkor könnyen kétélű fegyvert foghatunk a markunkba, hiszen a világhálón felkínált termékeinkről, szolgáltatásainkról néhány gombnyomással tájékozódhatnak az érdeklődők. Ha nem tudjuk hitelességünket, eredetiségünket és rugalmasságunkat a ránkkattintás után néhány másodpercen belül bizonyítani, vesztett ügyünk van. Talán ezért is fontos a személyes magatartásunk, sőt, privát énünk külvilág felé való átgondolt kimutatása, amelynek alapján csak mély meggyőződéssel és alázattal lehetünk a környezetünk, a természet és a Földanya (főleg fenntartható) értékei iránt.
– Másik fontos fegyverünk az emberi érzelmekre való odafigyelés, vagy éppen az érzelmekre való ráhatás. Hiszen amíg az elidegenítés a globalizáció fegyvere, addig az emberi érzelmekre kódolt üzeneteinket, és vele együtt termékeinket és szolgáltatásainkat az elidegenített ember egyre kétségbeesettebben keresi.
– Sajnos szükségből, mint meggyőződésből, de növekszik a családi gazdálkodók száma. A részleges vagy akár teljes önellátáshoz azonban a családi gazdaságokban már alig van meg a tudás, amelyet szervezett formában mihamarabb szükség lenne átadni. Majd a sikeres tanítás, az eredményes motiválás után lassan növekedhet a szerepe a családi gazdaságoknak: önellátás, helyi piacon termékcsere és helyi ellátás, aztán a klasszikus értelemben vett, de a hagyományos piacra való termelés.

Dr. Kelemen Béla

Tarpa, 2012-03-09.