Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Marketing Tech

Informatikát gyerekkorban

Cégem látja el a SuliHáló webmesteri feladatait. Szoros kapcsolatot ápolok az iskolák világával is, miközben az alap mesterségem a portálok fejlesztése és optimalizálása. Óriási élmény látni egy generációnak a felnövését, amelyik már nem úgy tanulja meg az informatikát, mint mi küszködve, hanem játékosan. Nem szeretnék a mai húszévesek bőrében sem lenni, mert már ott áll a sorban egy új generáció, akik immár tényleg az információs társadalom gyermekei. Pillantsanak rá a www.tehetseggondozas.hu oldalra, illetve az ide hozott felhívásra, és csodálkozzanak el nyugodtan!

Versenykiirás

Határon túli magyar fiatalok jelentkezését is várjuk!
A verseny fődíjai kategóriánként egy-egy digitális fényképezőgép a Viacom Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jóvoltából
A tanulói zsűri fődíjai kategóriánként egy-egy ajándékcsomag a Novell Magyarország jóvoltából.

A verseny kiíróinak a hallássérült fiatalok integrált oktatását megkönnyítő alternatív pedagógiai módszerek fejlesztése, kipróbálása és közzététele terén közösen elért eredményeit 2010-ben a Tempus Közalapítvány a Hálózati tanulási díjjal jutalmazta. Az elismeréssel járó támogatást a Fülemüle hálózat tagjai egy országos informatikai verseny kiírására, ezen belül a versenyen eredményesen szereplő tanulók díjazására fordították, hagyományteremtő céllal. 2011-ben négy országból (Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia) összesen 159 nevezés érkezett. Igen sok értékes pályamű született.

A verseny céljai
– az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre,
– ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására,
– az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén,
– pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait.

Általános tudnivalók
A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait. A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.
A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik.

Kategóriák
I. Általános kategória: Bármely magyar nyelven beszélő, 8-9-10. évfolyamos nappali rendszerű általános vagy középiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
II. Speciális kategória: Azok a hallássérült fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában tanulnak, jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.
Ha az iskolában igény mutatkozik a versenyen való részvételre az iskola e-mailben (levélben vagy faxon) jelzi a kiírónak, hogy részt kíván venni a versenyen. Ez még nem jelent nevezést, csupán kapcsolatfelvételt a kiíróval.

Használható szoftverek
MS Office, Open Office vagy LibreOffice prezentációkészítő programjai
Speciális kategória esetén a feladat megoldható az iskolában használt interaktív tábla szoftverrel.

A nevezés módja
Az országos versenyre – a tanulók és a tanárok igénye esetén – az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.
A három versenyző pontosan kitöltött, a tanuló, a szülő és a felkészítő pedagógus által aláírt jelentkezési lapját az iskolák továbbítják postai úton, vagy faxon a kiírónak, valamint regisztrálják a diákokat a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet www.tehetseghalo.hu honlapján a „Versenyek” menüpont alatt. (Nevezési díj nincs, így számlakérő lapot nem kell kitölteni!) Ezzel egy időben a tanulók munkáját is beküldik e-mailben a kiírónak.

Fordulók
Első (iskolai) forduló
A versenyfelhívás legkésőbb 2011. december 4-én megjelenik a verseny honlapján, (http://www.tehetseggondozas.hu/) ahol megjelennek a verseny első (kreatív jellegű) feladatai is, valamint a jelentkezési lap. A versenyen részt vevő tanulók megoldják a feladatot, azaz elkészítik a pályamunkáikat, amelyeket az iskola informatika tanáraiból alkotott zsűri értékel és kiválasztja a három legjobb pályamunkát, ill. tanulót. Velük (a pályamunkákkal és a kitöltött nevezési lapokkal) nevezhet az iskola az országos versenyre. A beküldési határidő 2012. február 1.
(Ha kevesebben indulnak a versenyen, vagy a zsűri megítélése szerint a pályamunkák nem érnek el kellő színvonalat, természetesen háromnál kevesebb tanulóval is nevezhetnek.)
A beküldött pályamunkákat az országos versenybizottság kategóriánként értékeli és az eredményeket 2012. február 25-ig megjelenteti a verseny honlapján. Közli azok névsorát, akik tovább jutottak és megoldhatják és beküldhetik a következő feladatot.
Második forduló
A továbbjutó tanulók iskolájának, a kapcsolattartó tanárnak a versenybizottság (zsűri) kiküldi a következő feladatot, legkésőbb 2012 március 1-ig. A feladat megoldására egy hét áll rendelkezésre, 2012. március 14-ig az iskola (vagy a tanuló) beküldi a feladat megoldását a kiírónak e-mailben, amelyet a kiíró visszaigazol.
A feladatok értékelését a kiíró által megbízott országos versenybizottság végzi.
A határidőkön túl érkező munkákat a versenybizottság nem fogadja el.

Eredményhirdetés
Az eredményhirdetés a Géniusz Tehetségnapok keretében 2012 április 12.-én zajlik. A Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon színháztermében (1142 Budapest, Rákospatak u. 101.).
Az eredmények közzétételének módja
A verseny eredményei a verseny honlapján megtekinthetők lesznek az eredményhirdetéssel egy időben. Az országos verseny legjobb helyezettjeit a Fővárosi Oktatási Portálon is megjelentetjük: http://www.tehetseghalo.hu a Versenyek menüpont alatt.
A második fordulóba jutó tanulók legjobb bemutatóit közzétesszük a http://www.tehetseggondozas.hu/ honlapon, a Fülemüle informatika verseny menüpont alatt.

A verseny főszervezője
Gál Tamás
cím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: info@tehetseggondozas.hu
Telefon: 220-8186

A verseny kiírói
– Egressy Gábor Kéttannyelvû Műszaki Szakközépiskola,
– Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon,
– Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet,
– Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete.

A verseny támogatói
– Novell Magyarország
– Viacom Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
– CASON Engineering PLC Industrial PC division
– Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
– Tempus Közalapítvány
– Magyar Géniusz Projektiroda

A verseny a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet TÁMOP-3.4.4/B-08/2/KMR-2009-0030, valamint az Egressy Gábor Kéttannyelvû Műszaki Szakközépiskola és a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon TÁMOP – 3.4.3-08/1-2009-0027 projektjei eredményeinek fenntartása keretében kerül megrendezésre

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.