Reflektorfényben

Kisvállalkozói perspektíva a mezőgazdaságban

Mezőgazdasági kisvállalkozások potenciálja nem aknázható ki integráció és koordinált közös fellépés nélkül.

A mezőgazdaságban zajló iparszerű fejlődés a gazdasági hatékonyság és kockázatminimalizálás szükségszerű velejárója, amelynek a hitelezhetőség követelmény rendszerén keresztül természetes szövetségese a bankrendszer is. Ez az érdekközösség egyfajta szelekciós nyomásként hat az agráriumra, amely a turizmus és néhány kisebb súlyú specifikus ágazat mellett, a vidék legfőbb komparatív előnyét testesíti meg a nagyvárosokkal szemben. Jelenünk agro technológiai fejlettségi szintjén nem kérdéses, hogy a technológiák széleskörű alkalmazásával a vidék népességmegtartó ereje tovább csökken. Egyre szélesebb körben ismert ugyanakkor, hogy az iparszerű fejlődés a mezőgazdasági termékek bel tartalmi értékének, ezen keresztül az élelmiszeripari termékek minőségének romlását vonta magával. A visszaesés mértéke azonban kevésbé közismert. Az alma, sárgarépa, burgonya esetében a bel tartalmi értékek, az iparszerű fejlődés előtti, azaz a hagyományos paraszti gazdálkodás által produkált értékek tizedére estek. A sárgarépa vas tartalma például ötvenedére esett vissza a 2000-es évek elejére. Ugyanez az érték a szintén alapélelmiszer a burgonya esetében 1/20. A II. Világháborút megelőző időszak élelmiszerei a jelenlegiekhez képest funkcionális élelmiszernek minősülnek. Ennek következtében hazánkban éves szinten közel 3.000.000 megbetegedés vezethető vissza táplálkozási okokra.
A hagyományos gazdálkodás a múlté, azonban a fenti adatok kijelölik a hazai agrárium egyik fontos fejlesztési irányát, amely a kisvállalkozások számára is lehetőségeket nyújt.
A világfajtákon és egységesített termelési rendszereken túl a tájfajtákon és helyi termelési kultúrán keresztül a kisgazdaság biológiai, gasztronómiai és térségi turisztikai többletértéket teremt.

A kis üzemméret hitelessé teszi a személyes felelősségvállalást, lehetőséget ad a direkt értékesítésre.

A kis helyi gazdaságok szociális szerepet is betöltenek a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatásával és az élelmiszer alapú helyi gazdaságfejlesztésen keresztül is támogatják a helyi foglalkoztatást, valamint identitást.

A lehetőségek kihasználása ugyanakkor elengedhetetlenül feltételezi a specifikus problémák kezelését a termelési kérdések mellett szolgáltatásfejlesztésen, szervezeti innováción, politikai akaraton keresztül.

A munkaerő biztosítása, de akár az értékesítés támogatása terén a szociális szövetkezetek integráló potenciálja nehezen értékelhető túl. Az Unióban a speciális jogállású szociális szövetkezések mintájára a hazai kezdeményezések célszerű állami szabályozása és fejlesztése szükséges. A szociális szövetkezetek szakember igényének kielégítésére a hazai felsőoktatásban konkrét lépések is történnek, mint például a Pécsi Tudományegyetem 2020-ban tervezett gyakorlati fókuszú szakindítása.

2013 óta folyik a tájegységi gazdálkodás tanácsadói és minősítői rendszerének fejlesztése, amely hamarosan lezárul.

A hazai design és marketing szolgáltató szféra is örvendetesen nyitott a termelői agrártermékek támogatására, a kapcsolódó termelési kultúra és szociális felelősségvállalása értékeinek kommunikálásával is.

Az IT területén kiemelendő az internetes kereskedelem és a közösségi média használatának szükségessége.

Megkerülhetetlen továbbá a kisléptékű helyi feldolgozói kapacitások fejlesztése a turisztikai és gasztronómiai felhasználású, magas minőségű élelmiszerek előállítása céljából. Hasonlóan a delikát és funkcionálisélelmiszer piacra is jellemzőek a kisszériás termékek, ahol a termelői élelmiszer szintén hitelességi előnnyel bír.

Speciálisan a külterületi életkörülmények javítását az Agrárminisztérium Tanyafejlesztési Programja támogatja.

A jelenlegi kiskereskedelmi viszonyok között a mezőgazdasági kisvállalkozások potenciálja nem aknázható ki integráció és koordinált közös fellépés nélkül.  A történet végére Magyarországon itt szokás pontot tenni, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szinergiák felismerése a legtöbb fontos szereplő részéről megtörtént. Remélhetően hamarosan megindulhat, és érdemi volumenre fejlődhet a koordinált hazai termelői értékesítés.

error0

Véleményem van!