Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Már nem „mumusok” az oroszok

A magyarok tovább nyitnának Oroszország felé

Azt tudjuk, hogy van gáz és az „nekünk kell” – mondta Szvák Gyula, aki szerint vélhetően ez az oka annak, hogy a magyar lakosság 68 százaléka szorosabbra szeretné fűzni a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat, míg a lazításra csak 5 százalék voksolt. A politikai kapcsolatok növelésére 2006-hoz képest 6 százalékkal többen szavaztak, viszont az „ellentábor” is 2 százalékkal nőtt. Mindez egy felmérésből derült ki.

A kulturális-tudományos kapcsolatok esetében megfordult a tendencia. Ezen kapcsolatok erősítését hat éve még a lakosság 61, idén már csak 57 százaléka támogatta. Szvák Gyula viszont úgy véli, hogy igazából nem a magyar-orosz kulturális kapcsolatok szempontjából történt igazi visszaesés. Mint kiemelte: ahogy nőtt azok száma, akik egy oroszt sem tudnak felsorolni, úgy azok száma is nőtt, akik a kultúra iránt kevesebb érdeklődést mutatnak. Ez inkább általában a magyar lakosság attitűdjéről árul el valamit – jegyezte meg Szvák Gyula.

A felmérés szerint nőtt azok száma, akik szélesebb körben tanítanák az orosz nyelvet. A magyar lakosság szerint leginkább az angol nyelvet (34 százalék) érdemes tanulni. A második lett a német nyelv 26 százalékkal, a harmadik a francia 10 százalékkal, az orosz nyelv a spanyollal holtversenyben 6-6 százalékkal a negyedik lett.

Az első ilyen, a Tárki Zrt. által végzett kutatás 2006. szeptember közepén nemi, életkori, iskolai végzettségi és településtípus szerinti metszetekben, az országos arányokat követő, reprezentatív mintán, 1033 ember megkérdezésével készült. Ezt ismételték meg ugyanazon kérdésekkel, ugyanazzal a módszertannal 2012. őszén is. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.