Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság

Térítésmentes szolgáltatás a kkv-k számára

Az RFH országos hálózatának egyik jelentős szolgáltatása a térítésmentes tanácsadás. Kérem, mondja el, hogyan kell ezt pontosan igénybe venni és milyen mélységű és időigényű felvetésekre van lehetőség! A fokozottan ügyes kisvállalatok esetében nem-e kell attól tartani, hogy visszaélnek a lehetőséggel és túlontúl igénybe veszik az Önök kapacitásait?

Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az RFH ezen szolgáltatását az RFH-Nonprofit Zrt. országos lefedettségű megyei irodahálózatán keresztül térítésmentesen nyújtja a vállalkozások, önkormányzatok, valamint önkormányzati társaságok számára.
A tanácsadási szolgáltatás jellemzően a vállalkozási tevékenység fejlesztéséhez, vagy annak fenntartásához szükséges finanszírozási lehetőségek, illetve azok igénybevételének bemutatását célozzák, de ezzel együtt eredményezhetik a vállalkozások pénzügyi kultúrájának javítását is.
A szolgáltatás igénybevétele történhet a vállalkozás kezdeményezésére az egyes irodák ügyfélfogadási idejében, tanácsadóink ugyanakkor aktívan is keresik a területükön működő vállalkozásokat, önkormányzatokat, hogy figyelmükbe ajánlják az aktuálisan elérhető finanszírozási lehetőségeket, megoldásokat, beleértve az elérhető pályázati konstrukciókat. Az RFH Nonprofit Zrt. tanácsadási tevékenység keretében tehát elsődlegesen a vállalkozások és önkormányzatok fejlesztési terveinek megvalósításához az RFH Csoport pénzügyi termékeiről és szolgáltatásairól, valamint az MFB Zrt. támogatott hitelprogramjairól, a Startgarancia Zrt. garanciatermékeiről nyújt teljes körű tájékoztatást és ezek igénybevételéhez finanszírozási szaktanácsadást az ügyfelek részére. A Társaság szolgáltatásai felölelik az ügyfelek igényeire szabott forrásszerkezet kialakítását, forrásközvetítést, a hitelprogramokhoz és pénzügyi konstrukciókhoz kapcsolódó konzultációt, a hitelkérelmek előszűrését, az üzleti tervek valamint a finanszírozási igényhez kapcsolódó szükséges dokumentáció áttekintését és az ügyletek közvetítését a finanszírozó intézmények felé, továbbá az ügyletek mentorálasát egészen a szerződéskötésig, a források folyósításáig.

Tanácsadóink felkészült pénzügyi szakemberek, akik az előszűrés során, a rendelkezésükre álló információk feldolgozásával hatékonyan szűrik ki azokat a vállalkozói igényeket, amelyek „életképesek”, ezáltal valóban érdemes megvalósítani. Ehhez nyújtanak hathatós segítséget. Ugyanakkor ingyenes tanácsadási szolgáltatásunk csak a finanszírozásra, a források megszerzésére összpontosul. Nem terjed ki olyan területekre, mint például vállalkozásvezetési, adózási humángazdálkodási, marketing…stb területek, így nem számítunk arra, hogy valamely vállalkozás túlzott igénybevételnek tenné ki tanácsadói hálózatunkat. Kapacitásainkat a meglévő igényekhez igazítjuk.

 

A RFH projekt finanszírozást is vállal. Ezzel a tevékenységükkel talán konkurensei a kereskedelmi bankszektornak.
Melyek azok a tipikus esetek, amikor a kisvállalat jobban teszi, ha Önökhöz fordul, mint a saját számlavezető bankjához?

Nem teljesen értünk vele egyet, hogy a kereskedelmi bankok konkurenseink lennének. Egyrészt nem elhanyagolható tény hazánk jelenlegi pénzpiacán, hogy a bankok stratégiájuktól függően ugyan egymástól eltérő korlátok alkalmazásával, de jellemzően nem finanszíroznak 15-20 M Ft értékhatárt el nem érő ügyleteket. Cégcsoportunk állami szereplőként fontos feladatának érzi e célcsoport kiszolgálását is. A bankok csak üzleti szempontból vizsgálják a hozzájuk beérkező megkereséseket, mi állami szerepvállalásunkból fakadóan az ügy hasznosságát is figyelembe vesszük az ügyek megítélésekor.
Másrészt az RFH tőkebefektetési tevékenysége valóban (bizonyos szempontból) csak annyiban tekinthető a banki finanszírozás konkurensének, hogy (hisz) ezen keresztül is a vállalkozás külső forrást von be, innentől kezdve pedig a számlavezető bankja számára is biztonságosabban finanszírozható ügyféllé válik. Alapjában véve azonban egészen másról van szó. Illetve sok esetben más területen is mozgunk, mint a bankok.
Tapasztalataink szerint a bankszektor egyáltalán nem, vagy nehézkesen hitelez projekttársaságokat, induló vagy rövid működési múlttal rendelkező, vagy új piacra belépő vállalkozásokat, ilyen esetekben egyértelműen nagyobb jelentőséghez juthat tőkebefektetőként. Emellett a tőkebefektetés sajátosságaiból adódóan is vannak olyan esetek, amikor a banki eszközök nem jelentenek optimális megoldást a vállalkozás számára és a tőkéstárs bevonása előnyösebb, például a befektető exit stratégiája miatt. De nem ritka, hogy a banki források kiegészítéseként kerül tőkebefektető bevonásra.
Egy vállalkozás azáltal, hogy pénzügyi befektető kerül a tulajdonosai körébe ugyanakkor hozzájut olyan szakértelemhez is, amely adott esetben korábban nem állt rendelkezésére. Egy pénzügyi befektető azáltal, hogy jobban „együtt él” a befektetéssel, mint egy kereskedelmi bank, biztonságot is adhat a vállalkozás számára, hiszen a működés esetleges problémáit a banki monitoringnál korábban képes feltárni és nagyobb eséllyel tud időben megfelelő lépéseket tenni a negatív hatások elkerülése érdekében.
Előbbieken túl a vállalkozás partnerei is nagy valószínűséggel pozitívabban ítélnek meg egy olyan vállalkozást, ahol a vállalkozásba bevont forrás a jegyzett tőke soron jelenik meg, mint a kötelezettségek között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.