Definíciószerűen ugyan nem határozza meg hatályos Polgári Törvénykönyvünk, azt a gazdasági szereplők mégis széles körben alkalmazzák, és a különböző franchise szövetségek magatartási kódexei révén sajátos szabályozással is rendelkezik.
A franchise-szerződés alapján a franchise-adó (átadó vagy rendszergazda) ellenszolgáltatás fejében a megállapodásban meghatározott áru forgalmazása, illetőleg szolgáltatás nyújtása céljából feljogosítja a franchise-vevőt (átvevő) a franchise meghatározott területen történő hasznosítására azzal, hogy a szerződés keretében az átvevő közös név, illetve egységes üzleti megjelenés (ún. szignalizációs elemek: pl. névtábla, zászló stb.) alkalmazására, valamint a megállapodásban meghatározott minőségi és mennyiségi követelményeknek való folyamatos megfelelésre, az átadó pedig a franchise részét képező know-how átvevő rendelkezésére bocsátására, különböző felhasználási jogok átengedésére, valamint a folyamatos támogatás biztosítására vállal kötelezettséget.
A franchise-szerződést alapvetően a felek által kölcsönösen élvezett gazdasági előnyök hívják életre. Az átadó saját elképzelései szerint viszonylag csekély pénzügyi ráfordítás mellett építhet ki széles értékesítési hálózatot, hasznosíthatja a franchise-átvevők helyi értékesítési tapasztalatait, és mentesülhet a saját személyzet alkalmazásának terhei és költségei alól, ráadásul az átvevő mint az értékesítésben közvetlenül érdekelt, önálló vállalkozó sokkal hatékonyabban fog tevékenykedni, mint egy munkavállaló.
Az átvevő hasznosíthatja egy befuttatott márka ismertségét, jelentős vállalkozáskiépítési költségek alól mentesül, részesül az átadó know-how-jának, tapasztalatainak előnyeiből, és komoly támogatást kap a vállalkozás alapítása és működtetése során (például reklám, beszerzés és vállalatvezetés).
Érdemes azonban tisztában lenni azzal is, hogy milyen veszélyeket és buktatókat rejt magában a franchise-szerződés úgy az átadó, mint az átvevő részéről. A legszembetűnőbb, az átvevőt érintő hátrány mindjárt a franchise lényegéből fakad: a lényegesen gyengébb gazdasági pozícióban lévő átvevő nincs valódi alkupozícióban az átadóval szemben, ezáltal kiszolgáltatottá válik az átadó által egyoldalúan diktált szerződési feltételekkel szemben, anélkül, hogy adott esetben azok módosításába akárcsak a legcsekélyebb beleszólással is rendelkezne.
A fentieknek megfelelően az átadók sokszor előre kidolgozott típusszerződéseket alkalmaznak több partnerrel való, azonos feltételek melletti szerződéskötés céljából. A franchise-szerződések azonban ily módon – részben vagy egészben – általános szerződési feltételnek minősülő kikötéseket tartalmazhatnak, melyek polgári jogunk szerint speciális megítélés alá esnek. Így például a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő feltételekre az átvevő figyelmét külön is fel kell hívni, továbbá az adott szerződéses feltétel tisztességtelensége esetén akár az átvevő, akár az arra feljogosított szervek jogosultak azt megtámadni.
A franchise-szerződést a felek írásban szokták megkötni, tekintettel egyrészt annak rendszerint bonyolult és terjedelmes voltára, másrészt arra, hogy azok többnyire felhasználási elemeket is tartalmaznak, a felhasználási szerződés pedig hatályos szerzői jogi törvényünk szerint kizárólag írásban jöhet létre érvényesen.
Az átadó a franchise-szerződés megkötése érdekében együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége keretében köteles az átvevőt valamennyi, franchise-zal kapcsolatos előírásról, szabályról az átvevőt részletesen tájékoztatni. Ezen tájékoztatás elmaradása esetén az átvevő esetleg a franchise-szerződést is megtámadhatja tévedésre, megtévesztésre vagy a felek kölcsönös téves feltevésére alapozva. A fentiek szerint közölt információk nagy része azonban értékes üzleti titkot képezhet, ezért ajánlatos ezen, a szerződéskötést megelőző fázisban, az információk kiadása előtt titoktartási megállapodást kötni az átvevővel, amelyben a visszaélés esetére kötbérfizetési kötelezettséget köthető ki.
A franchise-szerződést a felek rendszerint hosszú időtartamú határozott időre kötik meg, aminek következtében a felek rendes felmondási joga korlátozott lehet. Ez a kisebb gazdasági potenciállal bíró átvevő szempontjából kiváltképp jelentős lehet, különös tekintettel arra, hogy a franchise állomás folyamatos, megfelelő színvonalú működtetése az átvevő egyik leglényegesebb kötelezettsége.
Sajátos problémát vet fel az a gyakorlatban igen gyakran előforduló eset, amikor a fogyasztók valamely kártérítési igényükkel közvetlenül az átadóhoz fordulnak, mert az egységes megjelenés miatt az átadót és az átvevőt egyazon vállalkozásnak tekintik. Ezen igényérvényesítés egyes esetekben (pl. termékfelelősség) megalapozott lehet, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a fogyasztók egyéb esetekben is hajlamosak közvetlenül az átadóhoz fordulni annak ellenére, hogy az adott termék értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés rendszerint az átvevő és a fogyasztó között jön létre.
A kereskedelmi gyakorlat egyébiránt azt mutatja, hogy az átvevő akkor tud leginkább szabadulni a franchise-zal járó kiszolgáltatott és alárendelt helyzettől, ha hosszú és eredményes munkájával komolyan veendő tényezővé tud válni az átadó szemében, olyan partnerré, akivel hosszú távon is lehet és kell is számolni. Egy ilyen hosszú távú partneri jellegű együttműködés keretében a felek már könnyebben küszöbölhetik ki a franchise-zal járó egyéb hátrányokat is.
