Reflektorfényben

RÁVILÁGÍTUNK A LÉNYEGRE

Gazdaság Kultúra

A KKV szektor és az oktatás

Dr. Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, korábbi jegybankelnök elmondta: egyetemi emberként könnyű a legelső, szinte automatikus választ megadni arra, hogy mit tehetünk a kis- és közepes vállalkozások felemelkedéséért. A jó egyetem, főiskola Magyarországon a magyar szaktudást és szakmai képességeket fejleszti, vagyis azt az erőforrás gyarapítja amely nemcsak a tudományos fejlődéshez, valamint bármely vállalkozás sikeres működéséhez szükséges. De ezzel az általános igazsággal nem tudhatjuk le a választ, mert bár valóban nincs versenyképes hazai gazdaság kellő színvonalú felsőoktatás nélkül, ám ha itt és most a magyar KKV-szektor ügyeit tárgyaljuk, akkor egy sor sajátos teendőt is láthatunk magunk előtt.

Kezdtük azzal, hogy a magyar képzési rendszer tartamára, felépítésére, finanszírozási modelljére elég csekély mértékben hat az, hogy mi is a KKV-szektor mai és távlatos igénye. Még azt se mondanám, hogy a nagyipar, vagy a minálunk lassan szitokszóként használt multinacionális szektor igénye diktálna; elég meghallgatni az ilyen cégek HR-es szakembereinek panaszait. Inkább elmondható, hogy egy ilyen nagy rendszernek, mint amilyen az oktatás, azon belül a felsőoktatás, elég nagy a tehetetlensége, és nagyon sokféle társadalmi érdekkört (divatos szakszóval: „stake-holdert”) kell, kellene kielégítenie. Ezek között csupán egy a KKV-szektor.

De még kritikusabb kérdés, hogy mi is ennek a sokszínű üzleti szektornak a mai és jövőbeli igénye, amelynek valami módon meg kellene jelennie az egyetemi, akadémiai világban. Rengeteg személyes tárgyalás és sokféle felmérés alapján elég jól látjuk, hogy a jelen helyzetben milyen készségeket, tudást és motivációt hordozó alkalmazottakra lenne szüksége a mai magyar KKV-vezetőnek és tulajdonosnak.

Tudást még csak-csak, készséget már kevésbé, és motivációt szinte egyáltalán nem képes előállítani az oktatási rendszerünk. (Máshol sem állnak jobban ilyen ügyekben). Holott ahol a magyar oktatási intézményeknek pontosan a közepes méretű és jellemzően hazai tulajdonú vállalati kör igényeit jobban ki kellene elégítenie, az a készségek világa: a fiatal tudjon jól tájékozódni a mai világban, képes legyen jól kommunikálni (és nem kizárólag az idegen nyelvi kommunikációra gondolok, hanem bizony az anyanyelvi képességekre), és fogékony legyen a további tanulásra, ismeretszerzésre, önképzésre. Akit ugyanis a sorsa nagyszervezetbe, például külföldi tulajdonú óriáscéghez visz, ott majd bekerül egy eléggé kidolgozott, többnyire jól irányított tudásfejlesztő rendszerbe; ám a tipikus KK-vállalatnál mások a viszonyok.

A kevésbé szűk szakosodás és a kis méretekből adódó nagyobb változékonyság miatt az KKV-szektorban még inkább szükség lenne a rugalmasságra, és a szakmai-üzleti ismeretek terén is. Nos, a szokásos magyar közép- és felsőfokú képzésben a kommunikációs, kapcsolatteremtési, érvelése készségek, az önálló véleményalkotás tanítható összetevői ma még mindig másodlagosak. E téren tehát valóban jogos lenne az oktatási rendszerrel szembeni kritika. Most egyébként a kormányzati nyomás egyáltalán nem a fenti összetevők javítására irányul, inkább olcsóbb oktatást és praktikusabb tudásanyagot látnának szívesen, ami szerintem félreértése annak, amit közép- és hosszútávon a társadalom és a gazdaság joggal igényel a képzési rendszertől.

Ez pedig átvezet arra, ami szerintem a kulcskérdés: mire lesz a belátható jövőben szüksége a gazdaságnak, és ezen belül a KKV-szektornak. A mostani munkaerőhiány enyhítését aligha lehet remélni az oktatási rendszertől, hiszen annak eleve több éves átfutása van.

Ha most CNC-esztergályosból kellene sürgősen száz, pláne aki tud németül vagy angolul, és elküldhető külföldi helyszínre önálló feladat azonnali elvégzésére – nos, az ilyen napi gondra nem ad megoldást a rendszerünk. De nem is ez a teendője. Az viszont igen, hogy akiket most fogad be a soklépcsős, sokarcú oktatási rendszer, a kimenetig megszerezze azokat a készségeket, amelyre a jól vezetett munkahelyen (legyen nagy vagy kevésbé nagy) lehet majd támaszkodni. És e vonatkozásban jogos az oktatási rendszerrel szembeni kritika, és éppen emiatt elég világosak a teendőink.

Ám ne feledkezzünk el a cégvezetőkről, menedzserekről sem. Különösen most, amikor nagy generációs váltás zajlik: demográfiai okokból igen sokan mennek nyugdíjba azok közül, akik az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe között váltak vállalkozóvá, jellemzően harmincas éveikben járó műszaki vagy gazdasági háttérrel, vagy különösebb idevágó szakmai háttér nélkül, és idáig a rájuk ragadt üzleti tudással, megérzéssel, sok munkával és néha szerencsével eljutottak a mai szintre.

A generációváltás elkerülhetetlen, de az sosem gondmentes. Jó esetben már megvan az, aki képes tovább vinni a céget, ám nem mindenhol. Ezért a vezetőképzés, az utánpótlás felkészítése (amellyel a multinacionális cégeknél kialakult apparátus foglalkozik) minden korábbinál fontosabb.

Itt olyan feladat előtt áll a felsőoktatás, amelynek létezésével tisztában vagyunk, és megítélésem a teendőkre jórészt készen is állunk. Örömmel elmondhatom, hogy a Corvinus Egyetemen az angol nyelvű MBA-oktatás tíz évében és az azt megelőző magyar nyelvű vezetőképzésben nagy oktatási jártasságra tettünk szert, és a nálunk végzett közép- és felső vezetők igen gyorsan haladtak előre szakmai és jövedelmi karrierjükben.

A szakmai szervezeteknek, az üzleti kluboknak tudatosítaniuk kellene, hogy a mai viszonyoknak és a jövő előrevetíthető igényeinek megfelelő üzleti, cégvezetési készség nem terem a fán, vagy ha igen, jól fel kell nyúlni érte.  Ne kelljen néhány év múlva szomorúan konstatálni, hogy a reméltnél szűkebb az a magyar üzleti kör, amely sikeresen veszi a gazdasági élet gyors kanyarjait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük