Változik az általános forgalmi adóról szóló törvény (továbbiakban: áfatörvény) 58. §-a, mely az elszámolási időszakhoz kötött teljesítések, valamint a részkifizetéses, folyamatos jellegű teljesítések esetében a teljesítés időpontját a szerződés típusától függetlenül a fizetés esedékességére teszi.
Tekintettel arra, hogy az áfatörvény teljesítési időpontra vonatkozó szabálya alapvetően arra a kérdésre ad választ, hogy egy ügylet után mikor kell az adót megfizetni, az adóalanyok korábban szerződéses viszonyukon keresztül meghatározhatták a számukra kedvező fizetési határidőt, s tulajdonképpen ezzel meghatározhatták az áfa megfizetésének időpontját – magyarázza Elkán László, a PwC Magyarország adó-tanácsadási üzletágának igazgatója.
A 2013. november 18-án elfogadott adómódosító törvény 2014. július 1-jei hatállyal módosította ezen ügyletek tekintetében a teljesítés időpontját. A jogalkotó eredeti szándéka a 2006/112/EK közösségi irányelvvel való harmonizáció volt. Az eredetileg 2014. július 1-jétől élő szabály értelmében – a közüzemi szerződéseket kivéve – az áfa teljesítési időpontja többé nem a számla kifizetésének esedékessége, hanem a felek közötti elszámolási időszak utolsó napja lett volna. Vagyis, nem a fizetési határidő lett volna a teljesítés időpontja, hanem az elszámolási időszak utolsó napja. Az eredetileg 2014. július 1-jével hatályos módosítás pár hete benyújtott képviselői indítványra végül 2015. január 1-jétől vált volna hatályossá, s olyan 2014. december 31-ét követően kezdődő elszámolási időszak esetén kellett volna először alkalmazni, amely esetében a fizetés esedékessége 2014. december 31-ét kővető időpont lett volna.
A parlament végül a 2014. június 23-ai rendkívüli ülésén egy újonnan benyújtott javaslatot fogadott el az esti órákban, az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szavazásakor. Ez alapján a jogalkotó nem kívánt változtatni a korábban már jól bejáratott gyakorlaton, így az áfatörvény 58. §-a 2014. július 1-jétől is a régi szabály szerint kezeli az időszakos elszámolás alá eső ügyleteket. A törvényjavaslat még a köztársasági elnök aláírására vár, aki várhatóan nem emel kifogást az elfogadott törvény ellen.
“Az elfogadott törvényjavaslat értelmében a jogalkotó visszaállítja a 2013. december 31. szerinti eredeti állapotot az elszámolási időszakos ügyletekhez fűzött teljesítési határidőre vonatkozóan, vagyis a teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége lesz, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felek továbbra is szabadon megállapodhatnak a fizetési határidőben” – összegzi Elkán László.
1. Az áfabevallás kitöltése mostantól teljesen automatizálható. A PwC Magyarország adószakértőinek fejlesztéséért látogasson el honlapunkra: www.pwc.com/hu/trust
2. Korábbi sajtóanyagainkat a honlapunkon, illetve Facebook oldalunk „Aktuális” rovatában is olvashatja.
3. Legfrissebb Fenntarthatósági jelentésünk elérhető Vállalati felelősségvállalás oldalunkon.
4. A világ 157 országában jelenlévő PwC hálózat több mint 184 ezer szakértője minőségi könyvvizsgálati, adótanácsadási és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt, hozzásegítve ügyfeleit a számukra fontos értékek megteremtéséhez. Ha észrevétele van, vagy többet szeretne megtudni cégünkről, kérjük, látogasson el honlapunkra: www.pwc.hu