A hazai építőiparban, a statisztikákat így, vagy úgy facsarva is, bőven vannak még tartalékok: a hazai piaci kereslet jobb esetben is pont annyi lehetőséget biztosít, amennyi a túléléshez elegendő. Az óriási konkurencia-harc azt is meghatározza, hogy esetleg merre lehet továbblépni – ez, nem mellesleg, egybevág a kormányzati külpiaci politikával is. Az sem mellékes, hogy nem csak az építőanyagok, berendezések találhatnak piacra, hanem akár a szolgáltatások is munkaerővel egyetemben – és egy ideiglenes, jól megfizetett terepmunka még mindig jobb, mint az elvándorlás.
Hol tud labdába rúgni a magyar építőipar termékestől-szolgáltatásostól? A szomszédos országok közül azokban, ahol az építőipari szezon egybevág a magyarországi építőipari holtszezonnal (leginkább az Adria part). Távolabbi területeken ott, ahol „divattá vált” a „német” minőség és fizetőképes is a kereslet: elsősorban Oroszország és más volt szovjet tagköztársaságok. A magyar tapasztalat, szaktudás és technológia nem csak a panelprogramokban, hanem nagyobb volumenű környezetvédelmi és ipari beruházásoknál, infrastruktúra fejlesztéseknél is, amelyekből szép számmal akad ezen a területen (pl. Szocsi olimpiai falu). Ebbe az irányba induláskor azon is érdemes elgondolkodni, hogy mindezt a Balkánon keresztül tegye meg a cég: a vargabetű a kedvező szabadkereskedelmi egyezményeknek köszönhetően igencsak konkurenssé teheti az ajánlatokat.
Óriási tévedés viszont azt gondolni, hogy tárt karokkal várnak bárkit is munka és előkészület nélkül: mindenkinek a saját szakterületén belül, egyedileg kell kikaparnia a gesztenyét – de aki keres az talál.
Érdemes tehát az adott országok építőipari szakrendezvényein részt venni, felmérni a terepet (a külföldi és a hazai kínálatot), megtalálni a piaci rést, kapcsolatokat építeni, hogy a legjobb stratégiát kidolgozva támadhassa meg a piacot.
